74. fejezet - Talán minden rendbe lesz mostantól?

*Zayn*

Miután Allie felkelt valahogy minden jól alakult. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de kihasználom a pillanatot.
Tegnap este Allie már itthon aludt, vagyis hozzám hoztam. A többiek azt akarták, hogy beszélgessünk, mikor rákérdeztem 'miről' mindenki fejbe vágott és eszembe jutott, hogy Allievel meg kell beszélnünk a babás ügyet. Rossz érzés volt tudni, hogy nincs már.
  - Zayn, lehet, hogy rosszul esik nekem az, hogy elvesztettem, sőt.. feldolgozni nem igazán lehet ezt, de mi itt vagyunk egymásnak és addig boldog vagyok - mosolyodott el miközben a kanapén ültünk egymással szemben és megszorította a kezeimet.
  - Annyira szeretlek - húztam közelebb magamhoz és megcsókoltam, és újra, és újra, és újra.
  - Én is téged - mosolygott rám majd felkelt a kanapéról, de közbe felszisszent.
  - Ne terheld magad. Az orvos is megmondta, hogy még fájni fog minden mozdulat amit csinálsz - mondtam és felpattantam.
  - Zayn, nyugi. Rendben vagyok, csak még meg kell szoknom, hogy egy ideig fájni fog ha leülök, vagy felállok vagy bármi más - nevetett fel keserűen. - Együnk valamit - mondta egy ásítás közben. Jó volt újra magam mellett tudni őt. Bólintottam és felkaptam a telefonom, hogy rendeljek pizzát.
  - Sonka-kukoricát - ült az ölembe mosolyogva.
  - De az olyan egyszerű - sóhajtottam fel és kikerestem a pizzázó számát.
  - De legalább finom - mondta és kikapta a telefont a kezemből, majd rendelt egy XXL-es sonka-kukorica pizzát.
  - Komolyan? XXL? - néztem rá.
  - Éhen halok - mondta és letette a telefont az asztalra, utána bekapcsolta a tv-t. Egy ideig csendben ültünk majd kerestünk valami értelmes filmet. - Itt várj - mondta és láttam, hogy a híreknél állított meg. Mint mostanában minden nap megint rólunk volt szó és a lányokról.
  - "Allison Greenfild-et Zayn Malik barátnőjét két napja hazaengedték a kórházból. A lány sérülései ellenére igazán remekül nézett ki mikor elhagyta a kórház kapuit Zayn Malikkal az oldalán. Próbáltuk kérdezgetni őket, de egy kérdésünkre se válaszoltak.

*Bella*

Josh rángatta ki bőröndjeit a csomagtartóból, és durcás arccal indult meg a tömeg felé, amikor megpillantott elnevette magát, és futva lökdöste félre a fotósokat. Amikor csak egy méter választotta el tőlem, a nyakába ugrottam és átöleltem. Ezt a meghitt családi pillanatot pár vakuvillanás díjazta.
  -Bella kisasszony ki ez a fiú? A szeretője? Netán rá cserélte le Louis Tomlinsont? - dobálták felém a kérdéseiket.
  -Maguk itt csak az idejüket pocsékolják. - nevettem fel majd belökdöstem rég látott bátyámat a nappaliba.
  -Mit keresel itt te vőlegény. Vagy mi. - vettem komolyra a témát.
  -Szörnyű volt. Ne akarj összeházasodni soha. - mondta teljesen komoly fejjel. -Rémes.
Szerintem a testvérem sokkban volt. Nem kicsit. El sem tudtam képzelni mi történhetett vele Kitty mellett. Ja de... manikűr, sminkes, pedikűr, fodrász, edzőterem, manikűr, kávézó, manikűr, sminkes, fodrász. Igen.. kb. ilyen sorrendbe telhetett egy nap Kitty Bucks mellett.
  -Gondolom nem akarsz beszélni róla. - nevettem fel.
  -És itthon mi volt? - kérdezte miközben szorosan magához ölelt, sorra egymás után.
  -Allie terhes.. - kezdtem bele a szavak közt hatás szünettel, de Josh szokás szerint félbeszakított.
  -De jó hol van? Gratulálnom kell neki. - csillant fel a szeme.
  -Volt. - fejeztem be az előző mondatomat.
  -Mi az hogy csak volt? Már meg is született? De jó. - indult fel a lépcsőn.
  -Meghalt.
  -Allie? - akadt ki.
  -Alliet elrabolták, majd mikor meglett balesete volt. Az emberrabló elgázolta, és a hasára esett. Már nincs baba Josh.. - csordultak ki a szememből a fürge de kövér könnycseppek. Josh nem mondott semmit, csak csendben leült ahogy én.

Egy órát ültünk csendben. Egyedül. Ketten. Ugyanis a ház üres volt, mikor berontottak a többiek. A táskámhoz nyúltam és Louissal már el is indultunk, mivel ma Louisnál alszom.
Louis a táskájába kotorászott, elvileg a kulcsát kereste. Kisétáltunk kézen fogva (végre) a sok fotós között. Végre magam mellett tudhattam ezt a srácot. Nagyon szeretem jobban mint bárki mást.

Sikerült bejutnunk a házba, majd rögtön a szobájába mentünk. Lepakoltam a cuccaimat, a nekem fenntartott éjjeli szekrényre, sőt éjjeli szekrénybe. Miután befejeztem a pakolgatást az ágyba feküdtem .. Mellé. Persze nem történt semmi. (:D)


Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni. Az illatát olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki ne vehesse el tőlem! Az érintését örökre szívembe kell zárnom, hisz bármit elvehetnek tőlem.. őt, az érintését, a csókjait. Mindent. Egyet kivéve: Az emlékeimet. Most ülünk és beszélgetünk.. nem te meg én, hanem én és a szívem. Közlöm vele, hogy félek, félek hogy elvesztem. Nem vagyok képes arra, hogy boldog legyek, túlságosan félek attól, hogy bármelyik percben vége lehet. Akármikor. Jön egy lány, aki szebb, jobb és még okosabb is mint én. Talán ez a lány egy rajongó, vagy egy celeb.
  -Min gondolkozol? - túrt a hajamba, a kétségeimet okozó srác, akinek éppen a mellkasán pihentem.
  -Semmi érdekes. - jelentettem ki. Nem akartam, hogy tudja kétségeim vannak. Ha tudná, talán most rögtön szakítana velem. Féltem. Most az egyszer igazán nagyon féltem.
  -Ha úgy gondolod, hogy el szeretnéd mondani akkor lent leszek. - állt fel, egy jó reggelt puszi kíséretével. Megigazgatta a boxert magán, majd kisétált az ajtón. Percekkel később rávettem magam, hogy elmondjak neki mindent ezért utána rohantam.
Megszeppenve ültem a bárpult egyik székére és a velem szemben álló Louis néztem, aki a pulton szenvedett valami palacsinta félével.
  -Félek. - vágtam rá teljes egyszerűséggel, azonban a vállamról óriási teher esett le. Mintha újra magabiztossá váltam volna.
  -Én is. - felelte. Lerakott mindent, és a kezeit lefordítva pihentette az asztalon. Csillogó szemeivel nézett, de nem mondott többet. Csupán két szót.
  -Te? Te mért? Hát híres vagy. Minden lány téged akar. Mindenki körülötted forog. - soroltam az indokokat.
  -Mert te bármikor megunhatod mindezt. Egyszer vágyni fogsz egy átlagos srácra. Én is az vagyok.. csak.. engem mindenki ismer. - magyarázkodott. -Csak itt nem félek. Veled. A szívedhez és hozzád teljesen közel.
  -De nekem nem kell átlagos fiú. Az olyan unalmas lenne. Ne aggódj olyan miatt ami úgysem történik meg. - nevettem fel. Kicsit megörültem, hogy nem csak nekem vannak kétségeim. Nem gondoltam volna hogy egy srác is kűzdhet hasonló gondolatokkal.

*Allie*

Reggel éppen nyújtózkodtam mikor azt hiszem eltört a hátam, mivel akkorát roppant, hogy szerintem azt még Kínában is lehetett hallani.. szóval Zayn rögtön felkelt és érdeklődve nézett rám.
  - Nincs semmi, csak roppantam egyet. Gondolj bele, nem kell petárdát vennünk szilveszterkor, vagy tűzijátékot.. - mosolyogtam mire ő elég csúnyán nézett rám, szóval hagytam a mókázást és biztosítottam, hogy jól vagyok, nem törtem össze magam (vagyis megint) és nem kell hívni a mentőket. Szóval így telt a reggelem.
Kicsit később, mikor éppen a tükör előtt vizsgáltam a sérüléseimet (szép kis vágás nyomokat találtam magamon) megcsörrent a telefonom. Vagy azért mert elfogyasztottam a reggeli kakaómat vagy csak egyszerűen hiányzott a futás ahogy tudtam ráugrottam az ágyra -kicsit fájt- és felvettem a telefonom.
  - Hal-ló - lihegtem a telefonba.
  - Szia Allie. Sarah vagyok, tudod a balettos - hallottam a hangján, hogy örül.
  - Ohh, szia. Mizu? - kérdeztem tőle kedvesen.
  - Semmi, csak hallottam, hogy mi történt aztán gondolom érdeklődöm - válaszolta.
  - Persze, hogy hallottad. Ki nem hallotta? - nevettem fel és elkezdtünk beszélgetni mindenről. Már a táncórán jóba lettünk aminek örültem is.
  - És mikor jöhetsz újra? Persze ha jössz.
  - Szerintem ahogy tudok rendese mozogni anélkül, hogy megropogna valamelyik csontozatom megyek - válaszoltam mire mindketten felnevettünk. Tudom, hogy sok mindenkit megrémisztettem ezzel ami történt pár napja de engem nem tud ez letöri.
  - Rendben, ahogy tudsz valamit hívj. Vagy találkozhatnánk valamikor - vetette fel az ötletet amit én igazán díjaztam. Szerettem volna kimozdulni már egy kicsit és beszélgetni barátokkal.
  - Oké, ha elengednek testőr nélkül - sóhajtottam fel mivel Zayn eléggé félt. Ha ő nem tudna jönni hívná valamelyik fiút, esetleg még az unokatesóira is rábízna. Kinézem belőle.
Kicsit még beszélgettünk majd letettük a telefont és vidáman ugráltam le Zaynhez aki éppen a konyhába
 sürgött-forgott.
  - Mi jót eszek? - kérdeztem amitől megrezzent, gondolom nem számított arra, hogy ott leszek mögötte.
  - Mit szeretnél enni? - kérdezte és egy csókot nyomott a számra. Mosolyogva fogadtam, most kifejezetten jó kedvem volt ami neki is feltűnt. - Mi ez a jó kedv?
  - Felhívott Sarah. Balett órán ismertem meg - mosolyogtam aztán eszembe jutott, hogy ő nem is tudja, hogy én elmentem. Terhesen.
  - Milyen órán? - kérdezett vissza mire én eltakartam a fejemet és elmenekültem előle. - Allie! - szólt utánam majd azt hiszem valami fogócska féle játékot kezdtünk el játszani.. a nappali közepén.

73.fejezet - Hála az égnek!

*Zayn*

Kint ültünk Louis-al a váróban. Az agyam egyfolytában kattogott, de nem jutottam semmire. Ha nem veszünk össze Allievel talán most nem lenne itt hanem otthon lennénk, filmeznénk kettesben és minden jó lenne. De mit hiszek én, ez nem egy film ahol minden happy end.Ez a csúf valóság sajnos.
  - Fiúk! - jött ki a teremből Bella sírva. - Láttam, hogy Allie sír.
  - Micsoda? - ugrottam fel és besiettem a terembe. Az orvosok azt mondták, hogy nincs sok esélye a túlélésre. Talán tévedtek.
Ahogy bementem láttam, hogy Allie szeme könnyezik. Nem reagál semmire de könnyezik. Szóltam Louisnak, hogy szóljon egy orvosnak.Az orvos belépett a szobába és megvizsgálta őt. Én addig ott álltam az ajtó mellett. Bella és Louis addig elmentek a büfébe mivel Bella nem evett pár napja ezért Louis ragaszkodott hozzá.
  - Érdekes. - egyenesedett ki az orvos. - Ez különös. - folytatta és én addig idegbajt kaptam.
  - Mi az? - kérdeztem meg kissé hevesen.
  - Még kómában van de úgy látszik reagál a dolgokra vagyis hallja az embereket ha minden igaz. A hölgy aki bent volt nála biztos mondott valamit amire így reagálhatott Allison kisasszony. - mondta nekem. Félig örültem mivel hall minket de mivel még kómában van így nem tudtam annyira örülni ennek a hírnek.
  - Akkor túlélte? - kérdeztem hitetlenül.
  - Igen, sok esélye van arra, hogy felkel. - mondta az orvos.

*Allie*

 Hallottam ahogy Zayn és az orvos beszélget. Láttam is mivel ott állok mellettük. Azt viszont nem tudom, hogy mióta vagyok kómában és ezt szeretném megtudni. Miután kiment az orvos Zayn oda jött hozzám.
  - Allie. - kezdett bele - Hát úgy néz ki rendbe jössz. Erős vagy, bízok benned. - szorította meg a kezemet. Éreztem ahogy megszorítja. Odamentem mellé és átöleltem. Nem reagált rá, gondolom nem érezte, pedig azt akartam, hogy érezze. Azt akartam, hogy tudja, itt vagyok mellette és szeretem. - Már egy ideje így fekszel. azt mondták, nem sok az esély arra, hogy felkelsz, de most rosszul hitték. Ők nem tudják, hogy te milyen erős vagy. Mi tudtuk a fiúkkal. - mosolygott el egy kicsit.
  - Jó, de mióta vagyok kómában? - kérdeztem. Mintha meghallotta  volna ismét elkezdett beszélni.
  - Ez az öt nap pokol volt nélküled. Nem éreztem, hogy élek. Ha mellettem vagy ez máshogy van. Akkor érzem igazán, hogy élek és van miért. - puszilta meg a szám. Ezt is éreztem így a számhoz értem. Úgy hiányzik azt ölelése, a csókja és ő maga. Fel kell kelnem!

*Bella*

  -Nyugodj meg és utána hallgass meg. - mondta halkan, és a kelleténél kicsit idegesebben is. -Nem akarok veled összeveszni. De maradj csöndbe kérlek! Allie megvan. Balesete volt! Itt Londonban fekszik egy kórházban.  Kómában van. Nem biztos, hogy fel fog ébredni de tudd hogy mi itt leszünk, ha ez bekövetkezne.. - nézett rám egy piros lámpánál.
  -Taposs a gázba Louis! Meg fog halni és az az én lelkemen fog száradni! Nem hiszem el mért pont ő? - ordítoztam sírva. Nem értem mért az én családom szenved. Csak mi érezzük ezt a szúró, égető fájdalmat mikor egy családtagunk a halál szélén áll. Egyet kérek! Csak egyet... legyen minden a régi.. vagy ha nem is.. jöjjön rendbe minden!

*Zayn*
*Két nappal később*

A szobába ültem és figyeltem ahogy Allie szuszog. Még nem kelt fel de az orvosok szerint bármelyik nap kinyithatja szemeit. Éppen telefonon beszéltem Harryvel.
  - Most megyek fel a szobába. Egyre több itt az újság író haver. - mondta. Hallottam, hogy a háttérben nagy a zaj. Amióta Allie bent van és látnak minket ide bejárni mindenki találgat. Mivel Allie nevét jól titkoltuk a sajtó elől így minden szép és jó volt, de miután ide bekerült meg akarták tudni a nevét ugyanis valahogy kitudódott, hogy ő van bent, vagyis ahogy mondják: "Zayn Malik barátnője".
  - Haver, hoznál nekem egy kávét kérlek? - kértem meg szépen ugyanis ma nem sikerült aludnom. Egyszerűen képtelen voltam, mivel Allie ujjai megmozdultak este amit már mindenki tudott.
  - Persze, viszem. - mondta majd kinyomtam a telefont és letettem az ottani fehér kis szekrényre.
Leültem a székbe és bekapcsoltam a kis tv-t ami szemben helyezkedett el az ággyal. Éppen a mi klippünket adták majd elkezdtek beszélni Louisról és Belláról, majd rólam és Allieről, aztán, hogy kórházban van. Csak a szokásos téma az elmúlt három napban.
  -"Itt vagyunk a kórház előtt és várjuk a fejleményeket. Harry Styles nemrégiben lépett be a kapukon. Sajnos, minket nem engednek be oda így kívülről figyeljük az eseményeket." - mondta a nő majd Harry lépett be a szobába két kávés pohárral a kezében. Hálásan néztem rá majd leült egy másik székre. A napokban hirtelen sok szék bekerült ebbe a kórházi szobába.
  - Történt valami a tegnap este óta? - kérdezte.
  - Semmi. - sóhajtottam.
  - Liam üzeni, hogy délután ő is bejön megint, csak most haza kellett ugrania.
  - Bella? - kérdeztem meg. Bella nagyon összetört volt a napokban, hiába tudja, hogy felfog kelni, nem éli bele magát.
  - Kicsit jobban van. Louis minden pillanatban mellette van. - mondta és elhallgatott majd egyszerre fordultunk Allie ágya felé.
A következő pillanatban azt láttuk, hogy Allie szemei kinyitódnak majd pislog kettőt és ránk néz.
  - Szólj az orvosnak. - mondtam Harrynek, de nem vettem le a szemem róla. Harry felpattant a székből majd két perc múlva az orvos jött be és küldött ki minket. Felébredt.

*1 héttel később*

*Bella*

Tartalmas volt ez az egy hét, tele fotósokkal, kamerákkal és minden más eszközzel amivel valamit meg tudtak örökíteni. Allie hál' istennek rendbe jött és tegnap óta itthon van. De a fotósok a házunk előtt sátraznak. Reggel hét óra. Mindenki alszik. Csak én forgolódok. Megfeledkeztem mindenről, csak boldog voltam, végre minden jó volt. Kimásztam az ágyból majd megigazgattam a pizsama felsőmet ami egy topp volt, alul pedig egy bugyi. Vigyorogva sétáltam le a konyhába, ahol vakuvillanásokra eszméltem fel. Mindig elfelejtem hogy a fél ajtónk üvegből van. Idegesen futottam be a konyhába, nem akartam hogy ezek a képek megjelenjenek bárhol is.. Reggelit készítettem, Louisnak.. és a többieknek. Éppen David Guetta-tól a Titanium című dalt énekelgettem mikor kopogtak. Felhúztam gyorsan valami nadrág félét ami amúgy nem is az enyém volt csak ez volt a kanapén, vagyis a legközelebb. Feszengve nyitottam ajtót, de rögtön mikrofonok hegyeit nyomták a képembe.
  -Mit akarnak? - kérdeztem mérgesen de egyben magabiztosan. Nem válaszoltak nem is kérdeztek csak a ház elé haladó taxit lesték. Akár csak én. Ahogy megpillantottam ki is szállt ki onnan, az ütő is megállt bennem.