11.fejezet - Végre elértelek

 *Bella*

Elaludtam Louis vállán ezért ébresztgetett.

  -Hogy aludtál hisztis? - mosolygott.

  -Hát kényelmes vagy. Kényelmesebb mint az a szalma ágy. - ásítottam.

Louis nem engedte hogy felálljak csak felemelt mint hamupipőkét és lelépkedett a földre majd ott biztos lábaimra helyezett.

  -Köszönöm. - mondtam halkan. -De hol vagyunk?

  -Valami vásárba ahogy elnézem. - válaszolta Louis.

  -Azt én is látom. - dőltem Louisnak.

  -Indulhatunk? - jelent meg Teresa aki Eliot kezét fogta.

  -Nekünk teljesen mindegy. - jelentettem ki.

Végig Louis könyökére fontam a kezem hogy ne hagyjanak el, innen főképp nem találnánk haza. És ha már elhagynak akkor ne csak engem. Egyedül nem boldogulnék.

  -Ezt nézd. - adott a kezembe Louis egy karkötőt ami vagy 16 színből állt.

  -Fuuj. - dobtam vissza ahonnan ő elvette.

  -Hölgyem és uram próbálják fel ezeket. - nyomott a kezünkbe egy-egy néptánc ruhát [?]

Na szép.. Allie biztos otthon van már és értem aggódnak.Tuti egy életre szobafogságba leszek.. hiába nem akarom bevallani magamnak akkor is élvezem hiába vagyunk ilyen lepukkant helyen.. a hely nem számít... csak a társaság.

  -Én ezt fel nem veszem. - morgott Louis.

  -Nézz körül.. mindenki ilyen ruhába van.. mi pedig csőnadrágba és márkás sportcipőbe, egy menő kabáttal. Gondolkozz már. - nevettem.

Minketten felvettük a nekünk szánt ruhát és a telefonjával készítettünk egy képet. Mármint Eliot csinálta. Louissal egymás mellett álltunk és a derekamat átkarolta.

  -Öt tallért kérnék. - mondta a zsémbes öregasszony.

  -Az mi? - nézett rám Louis. Én csak elnevettem magamat.

  -Gondolom azzal kéne fizetni. Nem vesszük meg. Nincsi tallér. - magyaráztam el neki majd a nőnek is.

Louissal követtük tovább Teresát.

  -Tudod.. amit mondtál 'az igazira' azt komolyan gondoltad? - nézett felém félénken Louis.

  -Teljesen. De ezt ne vedd komolyan.. Vagyis.. ne mondjuk el senkinek.. főleg ne Allienek. - magyarázkodtam.

  -Mért? - nézett rám értetlenül és közelebb húzott magához.

  -Hát mert egyikünk se van oda a sztárokért mert nem is ismerjük őket és nem szeretném ha.. 

  -Ha megtudná. - mosolygott.

  -Akkor kettőnk titka? - néztem rá reménykedve.

  -Legyen. - nézett a szemembe.

*Allie*

Egy ideig még ölelt majd hirtelen eszembe jutott valami.
  - Amúgy miért nem hívunk fel valakit? - kérdeztem a hirtelen eszembe jutó ötletet.
  - Tudod fejből a számát? - kérdezte.
  - Őőő.. nem. De Josh-ét tudom. - csillant fel a szemem és a telefonjáért nyúltam de ő elkapta a kezem és közelebb húzott. - Ide adnád a telefont? - néztem egyenesen a szemébe.
  - Arra most nincs szükség. - mondta és azt vettem észre, hogy ajkai vészesen közel vannak az enyémhez. A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy megcsókolt. Nem ellenkeztem. Visszacsókoltam ami miatt ő belemosolygott a csókba. Amikor elváltunk egymástól kínos csend keletkezett.
  - Ezt felejtsük el. - szólaltam meg először én.
  - Ne mondd, hogy nem élvezted. - mosolygott rám sunyin.
  - Pedig nem élveztem. - mondtam.
  - Akkor azért csókoltál vissza. - mosolygott tovább. - Most mondd a szemembe, hogy nem érzel irántam semmit.
Belenéztem a szemébe és kinyögtem az első gondolatot ami a fejembe megfordult.
  - Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. - mondtam azzal kivettem a kezéből a telefonját és beütöttem Josh számát. Éppen hívtam volna mikor a pittyegő hang jelezte, hogy lemerült a telefon.
  - Ezt nem hiszem el. - vágtam az ágyra a telefont.
  - Héé. Vigyázz rá. Nem olcsó ám. - vette fel a telefont.
  - Lehet, hogy nem olcsó de szar. - fújtam ki be a levegőt, hogy magamat megnyugtassam.
  - Nyugodj már le. - jött oda hozzám.
  - Nem látod, hogy épp azon vagyok? De ha folyton beleokoskodsz persze, hogy nem tudok megnyugodni. - néztem rá idegesen.
  - Most miért vagy ilyen ellenséges? - kérdezte teljesen nyugodtan.
  - Ne akard, hogy megint elsoroljam a másfél napban történtek eseményeit mert még tudom bővíteni. - néztem rá mire védekezően felemelte e kezét.  - Apa teljesen ki lesz akadva. Egy életre szóló szobafogságba fog zárni. Bella már biztos otthon van és aggódik. - kezdtem el pánikolni.
  - De akkor nem találkozhatunk. - fogta fel a mondat első részét.
  - Akkor nem is kell felhívnunk. - vágtam rá. Igazából nem így gondoltam de ha őszinte vagyok akkor azt hiszi, hogy az ujja köré csavart engem. Ami félig igaz is de az most nem számít. - Bocs nem úgy értettem. - kezdtem el mentegetőzni mert láttam, hogy megbántottam és én is éreztem, hogy ezzel túl messzire mentem.
  - Nem számít. Úgy se érdekel téged, hogy én mit érzek. - mondta majd kisétált a szobából.
  - Most meg hova mész? - kiabáltam utána.
  - Keresek egy telefon fülkét, hátha elérem valamelyik fiút, hogy jöjjön értem, te meg majd megoldod hogy jutsz haza. - mondta mire én utána mentem. Ezt megérdemeltem.
  - Figyelj. - kezdtem mikor utolértem. - Sajnálom jó? Egyszerűen ki vagyok akadva. Be pánikoltam oké? - tártam szét a kezem. - Csak egyszerűen nem voltam külön 1 napnál tovább a testvéremtől és hiányzik.
  - És ezért kell sértegetni?
  - Tudom messzire mentem, de sajnálom. Nem így terveztem ezt az egészet. - sóhajtottam. - Megbocsájtasz? - kérdeztem reménykedve. Ő gondolkozott egy kicsit majd ölelésre nyitotta a karjait. Oda mentem hozzá és viszonoztam azt.

*Bella*
A vásáron sétáltunk mikor Louis telefonja megszólalt.
  -Van térerő? - csodálkoztam majd távolabb álltam tőle.
  -Ezek szerint.
  -Vedd már fel. - Szedtem ki a kezéből.  -Halo?
  -Szia Zayn vagyok.
  -Úúúristen Zaayn. - kiabáltam bele. -Nem hittem hogy egyszer én is a nevedet sikítom.
  -Én sem. - mondta a telefonba.
  -Baj van? - kérdeztem aggódva.
  -Van elég.. - mondta egyszerűen.
  -Egy patkánytelepre hoztál persze hogy van. - hangzott Allie ordítása a háttérből.
  -Mi van? Hol vagytok? Még egy randi? - kérdeztem furcsán.
  -Ez még mindig a tegnapi.. rossz helyre tettél ki te tuskó. - gondolom ezt Louisnak szánta. - És beletört a kulcs és nem tudtunk hazajutni a hó miatt ezért egy motelbe vagyunk második napja. És itt kell töltenünk az éjszakát. Gyertek értüünk - mondta kérlelve.
  -Egy szekér megfelel? - mondta Louis a háttérből.
  -Mivan? Szekér? - kérdezte furcsán Zayn.
  -Igen.. a pokol házba vagyunk.. mi se jutottunk haza.
  -Mivan a kocsimmal? - tépte ki Allie a telefont Zayn kezéből.
  -Összetört. - mondtam egyszerűen.
  -Hogy micsoda? - kiabálta. Én majdnem megsüketültem ezért hátrébb tartottam a fülemtől a telefont.
  -Minden úgy kezdődött hogy.. - kezdtem bele de a telefon sípolni kezdett: "Dobjon be minimum 50 centet ha továbbá is beszélgetni szándékozik"
  -Azt hiszem vége a beszélgetésnek.
  -És nem jönnek értünk? - nézett reménykedve Louis.
  -De. Patkányháton lovagolnak értünk. - nevettem el.