Menüsor

2013. szeptember 25., szerda

77.fejezet

*1 hét múlva*
*Allie*

Bella és én tegnap jöttünk New Yorkba. Miután apunak és Josh-nak elmondtuk, hogy felvettek minket, rögtön neki is láttunk a pakolásnak. Pár nap alatt bepakoltuk a legszükségesebb holmikat és persze kaptunk zsebpénzt is, nem keveset. Apa nyitott nekünk egy bankszámlát amire ő tud tenni nekünk pénzt és a suli utalja nekünk az ösztöndíjat. 
Hogy mi lett velem és Zaynel? Nem beszéltünk azóta mióta elküldtem. Éppenséggel azt hiszem ők is Amerikába vannak valahol.. Liam legalábbis ezt mondta. Igen, Liammel beszélgetek néha. Legalábbis ő szokott hívni, de tegnap én hívtam fel. Mondta, hogy Zayn szenved és, hogy beszéljek vele, de nem vagyok rá képes. Még nem.
Éppen kicsit körül néztünk a városba, mikor Bella telefonja megszólalt. 
  - Louis az - mondta mikor megnézte a telefonját. Ő se nagyon beszélt Lou-val, vagyis Louis hívja, de Bella nem nagyon beszél, hisz ha hallja a hangját, akkor az csak még jobban fáj neki. Éppen ezért se beszélek Zaynel. Csak szenvednék.
  - Vedd fel - mondtam neki egy mosolyt erőltetve az arcomra. 
  - Oké, de te beszélsz - mondta majd a kezembe adta a telefont és még mielőtt visszaadhattam volna neki, beleszólt valaki a telefonba aki nem Louis volt.
  - Bella, kérlek add Alliet - kérte Zayn.
  - Éppenséggel én lennék az - válaszoltam suttogva. Bella mutatta, hogy üljünk be valahova és mivel a közelbe egy kávézó volt így oda ültünk. Amíg ő rendelt én beszéltem.
  - Hogy vagy? - kérdezte egy nagyot sóhajtva. Mintha azt hitte volna, hogy nem tud velem beszélni.
  - Voltam már jobban is, de meg vagyok, köszi. Te hogy vagy? Merre vagytok? - érdeklődtem. De jól esett hallani újra a hangját.
  - Őszinte leszek, szarul vagyok. Azt hiszem most megyünk Los Angelesbe - válaszolt. 
  - Az jó hely. Nem voltam még de nagyon el szeretnék oda jutni.
  - Ha hazajössz elviszlek oda - vágta rá rögtön.
  -Zayn, nem kell ezt tenned. Már nem járunk, tudod - mondtam ki nehezen ezt a mondatot. Legjobb nap az életembe akkor lenne, ha Zayn meg én el tudnánk valahova menni kettesbe. Akár Los Angelesbe vagy akár vissza abba a motelba ahol az első csókunk elcsattant. Kibírnám a bogarakat és a patkányokat is csak hagyj lehessek vele kettesbe egy kicsit. De tudom, hogy ezt megtennénk, már nem lennék képes elengedni őt.
  - Tudom, de azért elvihetlek oda csak úgy nem? - kérdezte.
  - Hidd el, elmennék veled én bárhova, de ha ez így lenne nem lennék képes elengedni téged - mondtam. - Sajnálom Zayn, le kell tennem.
  - Rendben. De ne feledd, hogy mindig is szeretni foglak - válaszolta.
  - Zayn, ne. Csak tegyük le, rendben? - kértem.
  - De ha egyszer így van, akkor így is marad. Komolyan gondolom ezt mind és várni fogok rád - ezt már nem bírtam, így kinyomtam a telefont és letettem Bella elé aki közbe már megérkezett a kávékkal.

*Bella*

Louisal megbeszéltük, hogy valahogy megpróbáljuk beszélgetésre bírni Alliet Zaynel így hát maradt az, hogy azt mondom Louis Allievel szeretne beszélni. Miután láttam mennyire megviselte szegényt a beszélgetés azt hiszem rosszul döntöttem.
  - Sajnálom Allie, de csak így tudtunk rávenni, hogy beszélj vele - kezdtem bele mire ő egy kéz feltevéssel megállított.
  - Nem baj. Jó ez így. Legalább hallhattam a hangját - mosolyodott el keserűen majd felállt. Utána indultam és egyenesen a koliba mentünk. Köszöntünk pár embernek, akiket már megismertünk itt. Éppen sétáltunk fel a harmadikra (miért nem tudnak berakni ide egy átkozott liftet?) mikor Jack és Alex ment el mellettünk. Mióta idejöttünk flörtölni próbáltak velünk, de mi szépen visszautasítóan viselkedtünk velük. Éppen most ért véget mindkettőnk kapcsolata nem akartunk még egybe belebonyolódni.. főleg nem Allie akit a legjobban megviselt ez az egész. Nem mondom, hogy engem nem, de ha úgy vesszük én Louis-val még mindig együtt vagyok, csak éppen azt állítottuk be, hogy nem vagyunk együtt az egyetem miatt. Jövőhéten úgyis meglátogatnak minket, ami persze Allienek meglepetés, bár nem tudom, hogy fog ehhez viszonyulni. Biztos, hogy nem fog örülni neki annyira. De próba szerencse. 
  - Hé Bella, nem jössz velem meginni egy italt? - kérdezte szemtelenül pimasz mosollyal Alex. 
  - Még mindig nem - szóltam oda neki és Alliet magam után húzva ott akartam hagyni őket de Jack megállította drága testvéremet.
  - És te Allison, nem megyünk el valamerre? - kérdezte Jack mire én már válaszolni akartam, hogy ne is álmodjon ilyesmiről, amikor meghallottam Allie válaszát.
  - 7-re gyere a szobámhoz és mehetünk - mondta majd otthagyott minket. Én csak álltam ott lefagyva míg a fiúk tovább mentek. Ezt nem hiszem el. Allie komolyan képes lenne mindezek után vele menni?  Most szakított Zaynel és még mindig fáj neki, ha csak a hangját vagy a nevét kiejti valaki, most meg simán belemegy egy randiba? Azt hiszem sürgősen beszélnem kell a fiúkkal, persze előtte az én drága nővéremet kell kifaggatnom.

2013. szeptember 21., szombat

76.fejezet

Komikat kérnénk szépen ha lehet :)

Csak olvastam a sorokat és nem hittem a szememnek. Felvettek! Egyszerűen nem tudom elhinni. Oké, nem vagyok buta lány, jó tanuló vagyok, de hogy az egyik legjobb suliba felvettek ezt még én sem hittem el. Egy bökkenője volt az egésznek.. A suli New Yorkba volt. Nem Londonba. Messze a fiúktól és a családtól. Egész életemben erre vártam és most itt van, leírva a papíron.. Valóra válthatom az álmaim Bellával együtt, de ebbe az álomba nem szerepelnek a fiúk. Se Zayn, se Louis.
  - Azt hiszem tényleg így lesz a legjobb. Mikor kell bemenni a suliba? - kérdezte Bella.
  - Jövőhéten kell beköltöznünk a koliba - válaszoltam. Már csak az a kérdés, hogy mondjuk el a fiúknak.
  - Azt hiszem, felhívom Louist - mondta majd felfutott a szobájába. Azt hiszem nekem is ezt kéne csinálnom. De nem vagyok rá képes még. Ma minden olyan jól alakult. Végre boldog voltam. De nem baj. Így is boldog leszek. Mielőtt megismertem Zaynt akkor is boldog voltam, most se lesz olyan nehéz tovább élni nélküle. Legalábbis remélem.

**

Egész nap nem beszéltem Zayn-el. Nem vagyok képet telefonon keresztül vagy szemtől szembe elmondani ezt neki. Biztos tudja már, ha Bella elmondta Louisnak. Pár perce ment el, hogy találkozzon vele. Biztosan tudja már Zayn is. De akkor haragudni fog rám, hogy miért nem tőlem tudja. Annyira bonyolult ez az egész. Bárcsak egy csúnya, buta lány lennék. Akkor nem lenne se pasim se jó sulim. Vagy talán lehetnék buta és így néznék ki. Akkor Zaynel maradhatnék. Nem hiszem el. Nem igaz, hogy alig fél éve még örültem volna ennek, most meg itt aggódok azért mert Zayn itt van nekem. Nem. Nem rég ismertem csak meg, csak nem lesz olyan nehéz külön utakon járnunk. Gondolkodás menetemet a csengő zavarta meg.
Az ajtóhoz léptem és szinte berontottak mikor én azt kinyitottam. Zayn állt velem szembe és szemei szikrákat szórtak. 
  - Mikor akartál nekem erről szólni? Akkor amikor már a New York-i reptéren állsz? Vagy talán soha? - kérdezte minden üdvözlés nélkül.
  - Szia Zayn, én is örülök neked - mondtam cinikusan majd karba font kézzel a szemébe néztem. - NEM te mondod meg, hogy mit akarok vagy mit csinálok. Tudod, ma kaptam meg a levelet a sulitól, hogy felvettek és hidd el szóltam volna mielőtt felszállok a gépre. Talán előtte pár perccel.
  - Most nem vagyok jó kedvembe hidd el - mondta majd kézen fogott és felvitt a lépcsőn, a szobámba.
  - Én se és nem értem mit vonszolgatsz, tudok menni saját akaratomból is - vágtam be az ajtót majd leültem az ágyra és felnéztem rá. - Nem akartam, hogy mástól tudd meg, de mit csináljak, könyörgöm? Nem akartam elrontani a napodat azzal, hogy szakítok veled! - mondtam neki dühösen. 
  - Szakítani? Te szakítani is akarsz velem? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
  - Nem Zayn, majd távkapcsolatba folytatjuk tovább - mondtam nem épp kedves hangsúllyal.
  - Megoldjuk. Elmegyek hozzád és ünnepekre meg szünetekre úgy is haza jönnél nem?
  - Zayn, de egy híres bandába énekelsz! Időd nincs, nem is lenne rám, lassan kezdődik a turné. Hogy gondoltad te ezt? - most már szinte kiabáltam.
  - A barátnőmre mindig van időm - mondta ő is nem éppen alacsony hangon.
  - Nekem ez így nem menne - vágtam rá majd bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. 
  - Allie, bocsáss meg kérlek. Nem akartam kiabálni, csak felhúzott ez az egész - mondta el egy levegőre. Nem nyitottam ki az ajtót.
  - Azt akarom, hogy menj el - szipogtam. Egy ideig hallottam, hogy még az ajtó előtt van majd a szobám ajtajának csukódását hallottam meg. Megvártam míg hallom, hogy beindítja a kocsiját majd kimentem a fürdőből és az ágyra rogytam. Az nap álomba sírtam magam.

*Bella*

Miután elmondtam Louisnak és a fiúknak, hogy mi a szitu, Zayn rögtön indult is Alliehez. Louis nem mondott semmit csak ült velem szembe. 
  - Mondj valamit kérlek. Azt is elviselem ha kiabálsz, de ez a hallgatás mindennél rosszabb - néztem rá és szinte már könnyeztem.
  - Mit mondja Bella? Nem rég szakítottunk aztán most újra minden szép és jó volt, bevallom, hogy szeretlek és te is engem erre most közlöd, hogy elmész. Mit mondhatnék erre? Hogy ne menj? Vagy, hogy menj, elengedlek és felejtsük el egymást? Mert hidd el, hogy egyik se menne, főleg nem a második - nézett a szemembe mire már tényleg elsírtam magam. Oda jött hozzám majd elkezdte simogatni a hátamat, hogy elnyugodjak.
  - Nem tudom mit tegyek. Végre megtaláltam azt a fiút aki tényleg, igazából szeretek erre itt van ez a suli. De ti úgyis mentek most turnézni, alig lennénk együtt. Muszáj a sulit választanom. Ott van sok másik lány, aki szebb és jobb nálam. Szakítsunk Louis, mert nekem ez így nem megy - sírtam jobban majd felálltam.
  - Tudod, van az a mondás, hogy akit szeretsz azt engedd el - nézett rám, de nem állt fel.
  - Tudom.
  - De van a másik, hogy ha tényleg igazán szeretett akkor nem is megy el.
  - Ez nem az én döntésem! - mondtam szinte üvöltve.
  - Nem akarom, hogy miattam maradj, hisz én is megyek el. Csak azt kérem, hogy várj rám. Kérlek - nézett mélyen a szemembe majd felállt és megcsókolt. Visszacsókoltam és csak egy valamit tudtam mondani.
  - Már az első csóknál tudtam, hogy te vagy az igazi.

2013. szeptember 7., szombat

75.fejezet - Vége

5 komi és jövőhéten fent lesz az új rész ! :)

*Allie*

  - Na de most komolyan mióta balettozol? - kérdezte miután lecsillapodtunk és az asztalhoz ültünk kajálni. Spagettit ettünk ami istenien sikerült, viszont elmaradt a Susie és Tekergő pillanat amit meg is említettem neki. Erre csak annyit kérdezett, hogy hány éves is vagyok és hogy mióta lettem ilyen bolond. A válaszom csak egy jó, széles mosoly volt.
  - Nem balettozom - válaszoltam mire felemelte az egyik szemöldökét ezzel azt kifejezve, hogy ne kamuzzak neki.
Már épp kezdtem volna magyarázkodni mikor megszólalt a telefonom. Elsétáltam az asztalig ahol volt és megnéztem ki az. Bella hívott így rányomtam a zöld kis gombocskára ami azt jelzi, hogy felveszem és van hangulatom beszélgetni vele.
  - Mondjad drága hugocskám - szóltam bele vidáman. Egy ideig hallgatott majd megszólalt.
  - Ki van te és hova vitted a nővéremet? - kérdezte majd egyszerre elnevettük magunkat. Tudni illik szeretem a hugomat de azért nem igazán szoktam kedvesen megszólítani.
  - Mit akarsz? - kérdeztem komolyabban mire ő ismét felnevetett.
  - Ez az az Allie akit én ismerek. Amúgy hoztak neked egy nagy borítékot és nem mertem felnyitni hátha bomba az. Szóval gyere haza mert kíváncsi vagyok mi ez - mondta majd letette a telefont. Egy ideig még néztem a képernyőt majd megszólaltam-
  - Zayn, haza viszel? - kérdeztem tőle kedvesen.
  - Aha, de ilyen korán minek? - kérdezte majd elkezdett öltözködni
  - Nem tudom. Jött egy levelem és Bella azt mondta menjek haza mert fontos - na jó, nem pont ezt mondta de amit nem tud az nem fáj neki.

Miután Zayn kitett a ház előtt majd tovább ment ugyanis útközben kapott egy telefonhívást Liamtől. Lassan kezdődnek a túrnék és most ülnek össze megbeszélni azokat.
Ahogy beléptem a házba Bella rohant le és szinte már a nyakamba ugrott mikor rájött, hogy a csontjaim még nincsenek igazán egyben így csak megölelt majd elkezdett ugrándozni.
  - Oké, most mondd el, hogy mi az örömöd oka? - vontam fel a szemöldököm.
  - Úristeeeen - mosolygott rám mire én leállítottam.
  - Louis megkérte a kezed? - vigyorodtam el mire ő leállt majd fejen csapott.
  - Bocs, de ezt muszáj volt. Dehogy kérte meg a kezem. Tudod éppen ma hozta a postás a leveleket miszerint fel vesznek e a suliba ahova jelentkeztünk vagy nem - mosolyodott el megint mire én is elmosolyodtam és kikaptam a kezéből a borítékot amit az én nevemmel láttak el. Ahogy felnyitottam hirtelen meg állt a vér is az ereimben, majd elkezdtem olvasni a sorokat.

*Bella*

Lehet hogy egy Disney csatornás mesében most megcsókolt volna, de ez a pillanat pont attól volt szép, hogy nem volt mesebeli. Megkerülte a bárpultot és romantikusan magához ölelt. Nem ölelkeztünk gyakran de mégis.. Annyira hiányzott ez az érzés. Ha megölelt, az illata égette az orromat. És pont ettől éreztem magam biztonságban.

Miután Louis elment Allie hazajött. Persze megkaptuk a leveleket az iskolákból ahova jelentkeztünk. Mindezzel csak egy gond volt.. az, hogy a suli New Yorkba volt.
  - Na mondd már mi van! - szóltam oda neki. Már egy ideje csak olvasta a sorokat. Engem felvettek, nem tudtam, hogy vele mi van. Nem akartam itt hagyni. Egy csoportba jártunk az oviba, egy suliba jártunk, általánostól végig gimiig. Már csak ez az egy suli volt, ami tényleg minden álmunk volt. Az egyetem.. Kiskorunk óta erről álmodtunk és most talán valóra is válthatjuk. De ebbe az életbe se Louis se Zayn se a többi fiú nem tartozott bele ami fáj.. Eddig még nem gondoltam ebbe bele.
  - FELVETTEK! - kiáltotta fel majd a nyakamba ugrott. - Mondd, hogy téged is. Kérlek!
  - Persze - mondtam nem túl lelkesen.
  - Mi a gond? - kérdezte meg miután látta az arcomat.
  - Mi lesz a fiúkkal? - erre ő is elgondolkozott majd leült a kanapéra. Kezét a tenyerébe hajtotta majd egy nagyot sóhajtott.
  - Azt hiszem, szakítanunk kell velük - mondta ki azt a mondatot amit nem akartam hallani. Amitől egész eddig féltem és most tényleg, vége mindennek. 

2013. szeptember 5., csütörtök

!!

Szeretnétek, hogy a blog újra induljon?
Tőletek függ! 
Komiba írjátok, hogy igen vagy nem. :)
By: Szinti

2013. június 22., szombat

SZÜNET

Bocsánatot kérünk, hogy egy ideje nincs új rész, de sajnos mostanában minden közbe jött.
A blog csoportjába leírtuk az okokat is, de azon kívül nekünk is kijár a nyári szünet, ezért most két dolgot vetettünk fel...
Az egyik a szünet, a másik a blog bezárása. DE! mivel nem akarunk veletek kiszúrni, és ennyien néztétek, olvastátok ezt a blogot és mivel ennyi mindenkinek kedvence lett így :
Szünet-et rendelünk el az oldalon. Aki a csoport tagja, az tudni fogja meddig tart, ha nem vagy benne a facebook csoportba, akkor vagy lépj be te is, vagy továbbra is nézegesd a blogot, hátha .. :)
Köszönjük, hogy velünk vagytok.
Szeretjükazolvasóinkat! <3 :)

U.i.: Mivel esténként néha neki látok írni (Szinti) így elkezdtem (még régebben) egy blogot amire tegnap tettem fel az első részt.
Nem One Directionos, és nincs köze semmilyen sztárhoz.. :)
Olvassátok ha szeretnétek. 

Erre a linkre kattintva benézhettek a blogba : --> Blog 

2013. április 18., csütörtök

74. fejezet - Talán minden rendbe lesz mostantól?

*Zayn*

Miután Allie felkelt valahogy minden jól alakult. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de kihasználom a pillanatot.
Tegnap este Allie már itthon aludt, vagyis hozzám hoztam. A többiek azt akarták, hogy beszélgessünk, mikor rákérdeztem 'miről' mindenki fejbe vágott és eszembe jutott, hogy Allievel meg kell beszélnünk a babás ügyet. Rossz érzés volt tudni, hogy nincs már.
  - Zayn, lehet, hogy rosszul esik nekem az, hogy elvesztettem, sőt.. feldolgozni nem igazán lehet ezt, de mi itt vagyunk egymásnak és addig boldog vagyok - mosolyodott el miközben a kanapén ültünk egymással szemben és megszorította a kezeimet.
  - Annyira szeretlek - húztam közelebb magamhoz és megcsókoltam, és újra, és újra, és újra.
  - Én is téged - mosolygott rám majd felkelt a kanapéról, de közbe felszisszent.
  - Ne terheld magad. Az orvos is megmondta, hogy még fájni fog minden mozdulat amit csinálsz - mondtam és felpattantam.
  - Zayn, nyugi. Rendben vagyok, csak még meg kell szoknom, hogy egy ideig fájni fog ha leülök, vagy felállok vagy bármi más - nevetett fel keserűen. - Együnk valamit - mondta egy ásítás közben. Jó volt újra magam mellett tudni őt. Bólintottam és felkaptam a telefonom, hogy rendeljek pizzát.
  - Sonka-kukoricát - ült az ölembe mosolyogva.
  - De az olyan egyszerű - sóhajtottam fel és kikerestem a pizzázó számát.
  - De legalább finom - mondta és kikapta a telefont a kezemből, majd rendelt egy XXL-es sonka-kukorica pizzát.
  - Komolyan? XXL? - néztem rá.
  - Éhen halok - mondta és letette a telefont az asztalra, utána bekapcsolta a tv-t. Egy ideig csendben ültünk majd kerestünk valami értelmes filmet. - Itt várj - mondta és láttam, hogy a híreknél állított meg. Mint mostanában minden nap megint rólunk volt szó és a lányokról.
  - "Allison Greenfild-et Zayn Malik barátnőjét két napja hazaengedték a kórházból. A lány sérülései ellenére igazán remekül nézett ki mikor elhagyta a kórház kapuit Zayn Malikkal az oldalán. Próbáltuk kérdezgetni őket, de egy kérdésünkre se válaszoltak.

*Bella*

Josh rángatta ki bőröndjeit a csomagtartóból, és durcás arccal indult meg a tömeg felé, amikor megpillantott elnevette magát, és futva lökdöste félre a fotósokat. Amikor csak egy méter választotta el tőlem, a nyakába ugrottam és átöleltem. Ezt a meghitt családi pillanatot pár vakuvillanás díjazta.
  -Bella kisasszony ki ez a fiú? A szeretője? Netán rá cserélte le Louis Tomlinsont? - dobálták felém a kérdéseiket.
  -Maguk itt csak az idejüket pocsékolják. - nevettem fel majd belökdöstem rég látott bátyámat a nappaliba.
  -Mit keresel itt te vőlegény. Vagy mi. - vettem komolyra a témát.
  -Szörnyű volt. Ne akarj összeházasodni soha. - mondta teljesen komoly fejjel. -Rémes.
Szerintem a testvérem sokkban volt. Nem kicsit. El sem tudtam képzelni mi történhetett vele Kitty mellett. Ja de... manikűr, sminkes, pedikűr, fodrász, edzőterem, manikűr, kávézó, manikűr, sminkes, fodrász. Igen.. kb. ilyen sorrendbe telhetett egy nap Kitty Bucks mellett.
  -Gondolom nem akarsz beszélni róla. - nevettem fel.
  -És itthon mi volt? - kérdezte miközben szorosan magához ölelt, sorra egymás után.
  -Allie terhes.. - kezdtem bele a szavak közt hatás szünettel, de Josh szokás szerint félbeszakított.
  -De jó hol van? Gratulálnom kell neki. - csillant fel a szeme.
  -Volt. - fejeztem be az előző mondatomat.
  -Mi az hogy csak volt? Már meg is született? De jó. - indult fel a lépcsőn.
  -Meghalt.
  -Allie? - akadt ki.
  -Alliet elrabolták, majd mikor meglett balesete volt. Az emberrabló elgázolta, és a hasára esett. Már nincs baba Josh.. - csordultak ki a szememből a fürge de kövér könnycseppek. Josh nem mondott semmit, csak csendben leült ahogy én.

Egy órát ültünk csendben. Egyedül. Ketten. Ugyanis a ház üres volt, mikor berontottak a többiek. A táskámhoz nyúltam és Louissal már el is indultunk, mivel ma Louisnál alszom.
Louis a táskájába kotorászott, elvileg a kulcsát kereste. Kisétáltunk kézen fogva (végre) a sok fotós között. Végre magam mellett tudhattam ezt a srácot. Nagyon szeretem jobban mint bárki mást.

Sikerült bejutnunk a házba, majd rögtön a szobájába mentünk. Lepakoltam a cuccaimat, a nekem fenntartott éjjeli szekrényre, sőt éjjeli szekrénybe. Miután befejeztem a pakolgatást az ágyba feküdtem .. Mellé. Persze nem történt semmi. (:D)


Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni. Az illatát olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki ne vehesse el tőlem! Az érintését örökre szívembe kell zárnom, hisz bármit elvehetnek tőlem.. őt, az érintését, a csókjait. Mindent. Egyet kivéve: Az emlékeimet. Most ülünk és beszélgetünk.. nem te meg én, hanem én és a szívem. Közlöm vele, hogy félek, félek hogy elvesztem. Nem vagyok képes arra, hogy boldog legyek, túlságosan félek attól, hogy bármelyik percben vége lehet. Akármikor. Jön egy lány, aki szebb, jobb és még okosabb is mint én. Talán ez a lány egy rajongó, vagy egy celeb.
  -Min gondolkozol? - túrt a hajamba, a kétségeimet okozó srác, akinek éppen a mellkasán pihentem.
  -Semmi érdekes. - jelentettem ki. Nem akartam, hogy tudja kétségeim vannak. Ha tudná, talán most rögtön szakítana velem. Féltem. Most az egyszer igazán nagyon féltem.
  -Ha úgy gondolod, hogy el szeretnéd mondani akkor lent leszek. - állt fel, egy jó reggelt puszi kíséretével. Megigazgatta a boxert magán, majd kisétált az ajtón. Percekkel később rávettem magam, hogy elmondjak neki mindent ezért utána rohantam.
Megszeppenve ültem a bárpult egyik székére és a velem szemben álló Louis néztem, aki a pulton szenvedett valami palacsinta félével.
  -Félek. - vágtam rá teljes egyszerűséggel, azonban a vállamról óriási teher esett le. Mintha újra magabiztossá váltam volna.
  -Én is. - felelte. Lerakott mindent, és a kezeit lefordítva pihentette az asztalon. Csillogó szemeivel nézett, de nem mondott többet. Csupán két szót.
  -Te? Te mért? Hát híres vagy. Minden lány téged akar. Mindenki körülötted forog. - soroltam az indokokat.
  -Mert te bármikor megunhatod mindezt. Egyszer vágyni fogsz egy átlagos srácra. Én is az vagyok.. csak.. engem mindenki ismer. - magyarázkodott. -Csak itt nem félek. Veled. A szívedhez és hozzád teljesen közel.
  -De nekem nem kell átlagos fiú. Az olyan unalmas lenne. Ne aggódj olyan miatt ami úgysem történik meg. - nevettem fel. Kicsit megörültem, hogy nem csak nekem vannak kétségeim. Nem gondoltam volna hogy egy srác is kűzdhet hasonló gondolatokkal.

*Allie*

Reggel éppen nyújtózkodtam mikor azt hiszem eltört a hátam, mivel akkorát roppant, hogy szerintem azt még Kínában is lehetett hallani.. szóval Zayn rögtön felkelt és érdeklődve nézett rám.
  - Nincs semmi, csak roppantam egyet. Gondolj bele, nem kell petárdát vennünk szilveszterkor, vagy tűzijátékot.. - mosolyogtam mire ő elég csúnyán nézett rám, szóval hagytam a mókázást és biztosítottam, hogy jól vagyok, nem törtem össze magam (vagyis megint) és nem kell hívni a mentőket. Szóval így telt a reggelem.
Kicsit később, mikor éppen a tükör előtt vizsgáltam a sérüléseimet (szép kis vágás nyomokat találtam magamon) megcsörrent a telefonom. Vagy azért mert elfogyasztottam a reggeli kakaómat vagy csak egyszerűen hiányzott a futás ahogy tudtam ráugrottam az ágyra -kicsit fájt- és felvettem a telefonom.
  - Hal-ló - lihegtem a telefonba.
  - Szia Allie. Sarah vagyok, tudod a balettos - hallottam a hangján, hogy örül.
  - Ohh, szia. Mizu? - kérdeztem tőle kedvesen.
  - Semmi, csak hallottam, hogy mi történt aztán gondolom érdeklődöm - válaszolta.
  - Persze, hogy hallottad. Ki nem hallotta? - nevettem fel és elkezdtünk beszélgetni mindenről. Már a táncórán jóba lettünk aminek örültem is.
  - És mikor jöhetsz újra? Persze ha jössz.
  - Szerintem ahogy tudok rendese mozogni anélkül, hogy megropogna valamelyik csontozatom megyek - válaszoltam mire mindketten felnevettünk. Tudom, hogy sok mindenkit megrémisztettem ezzel ami történt pár napja de engem nem tud ez letöri.
  - Rendben, ahogy tudsz valamit hívj. Vagy találkozhatnánk valamikor - vetette fel az ötletet amit én igazán díjaztam. Szerettem volna kimozdulni már egy kicsit és beszélgetni barátokkal.
  - Oké, ha elengednek testőr nélkül - sóhajtottam fel mivel Zayn eléggé félt. Ha ő nem tudna jönni hívná valamelyik fiút, esetleg még az unokatesóira is rábízna. Kinézem belőle.
Kicsit még beszélgettünk majd letettük a telefont és vidáman ugráltam le Zaynhez aki éppen a konyhába
 sürgött-forgott.
  - Mi jót eszek? - kérdeztem amitől megrezzent, gondolom nem számított arra, hogy ott leszek mögötte.
  - Mit szeretnél enni? - kérdezte és egy csókot nyomott a számra. Mosolyogva fogadtam, most kifejezetten jó kedvem volt ami neki is feltűnt. - Mi ez a jó kedv?
  - Felhívott Sarah. Balett órán ismertem meg - mosolyogtam aztán eszembe jutott, hogy ő nem is tudja, hogy én elmentem. Terhesen.
  - Milyen órán? - kérdezett vissza mire én eltakartam a fejemet és elmenekültem előle. - Allie! - szólt utánam majd azt hiszem valami fogócska féle játékot kezdtünk el játszani.. a nappali közepén.

2013. április 9., kedd

73.fejezet - Hála az égnek!

*Zayn*

Kint ültünk Louis-al a váróban. Az agyam egyfolytában kattogott, de nem jutottam semmire. Ha nem veszünk össze Allievel talán most nem lenne itt hanem otthon lennénk, filmeznénk kettesben és minden jó lenne. De mit hiszek én, ez nem egy film ahol minden happy end.Ez a csúf valóság sajnos.
  - Fiúk! - jött ki a teremből Bella sírva. - Láttam, hogy Allie sír.
  - Micsoda? - ugrottam fel és besiettem a terembe. Az orvosok azt mondták, hogy nincs sok esélye a túlélésre. Talán tévedtek.
Ahogy bementem láttam, hogy Allie szeme könnyezik. Nem reagál semmire de könnyezik. Szóltam Louisnak, hogy szóljon egy orvosnak.Az orvos belépett a szobába és megvizsgálta őt. Én addig ott álltam az ajtó mellett. Bella és Louis addig elmentek a büfébe mivel Bella nem evett pár napja ezért Louis ragaszkodott hozzá.
  - Érdekes. - egyenesedett ki az orvos. - Ez különös. - folytatta és én addig idegbajt kaptam.
  - Mi az? - kérdeztem meg kissé hevesen.
  - Még kómában van de úgy látszik reagál a dolgokra vagyis hallja az embereket ha minden igaz. A hölgy aki bent volt nála biztos mondott valamit amire így reagálhatott Allison kisasszony. - mondta nekem. Félig örültem mivel hall minket de mivel még kómában van így nem tudtam annyira örülni ennek a hírnek.
  - Akkor túlélte? - kérdeztem hitetlenül.
  - Igen, sok esélye van arra, hogy felkel. - mondta az orvos.

*Allie*

 Hallottam ahogy Zayn és az orvos beszélget. Láttam is mivel ott állok mellettük. Azt viszont nem tudom, hogy mióta vagyok kómában és ezt szeretném megtudni. Miután kiment az orvos Zayn oda jött hozzám.
  - Allie. - kezdett bele - Hát úgy néz ki rendbe jössz. Erős vagy, bízok benned. - szorította meg a kezemet. Éreztem ahogy megszorítja. Odamentem mellé és átöleltem. Nem reagált rá, gondolom nem érezte, pedig azt akartam, hogy érezze. Azt akartam, hogy tudja, itt vagyok mellette és szeretem. - Már egy ideje így fekszel. azt mondták, nem sok az esély arra, hogy felkelsz, de most rosszul hitték. Ők nem tudják, hogy te milyen erős vagy. Mi tudtuk a fiúkkal. - mosolygott el egy kicsit.
  - Jó, de mióta vagyok kómában? - kérdeztem. Mintha meghallotta  volna ismét elkezdett beszélni.
  - Ez az öt nap pokol volt nélküled. Nem éreztem, hogy élek. Ha mellettem vagy ez máshogy van. Akkor érzem igazán, hogy élek és van miért. - puszilta meg a szám. Ezt is éreztem így a számhoz értem. Úgy hiányzik azt ölelése, a csókja és ő maga. Fel kell kelnem!

*Bella*

  -Nyugodj meg és utána hallgass meg. - mondta halkan, és a kelleténél kicsit idegesebben is. -Nem akarok veled összeveszni. De maradj csöndbe kérlek! Allie megvan. Balesete volt! Itt Londonban fekszik egy kórházban.  Kómában van. Nem biztos, hogy fel fog ébredni de tudd hogy mi itt leszünk, ha ez bekövetkezne.. - nézett rám egy piros lámpánál.
  -Taposs a gázba Louis! Meg fog halni és az az én lelkemen fog száradni! Nem hiszem el mért pont ő? - ordítoztam sírva. Nem értem mért az én családom szenved. Csak mi érezzük ezt a szúró, égető fájdalmat mikor egy családtagunk a halál szélén áll. Egyet kérek! Csak egyet... legyen minden a régi.. vagy ha nem is.. jöjjön rendbe minden!

*Zayn*
*Két nappal később*

A szobába ültem és figyeltem ahogy Allie szuszog. Még nem kelt fel de az orvosok szerint bármelyik nap kinyithatja szemeit. Éppen telefonon beszéltem Harryvel.
  - Most megyek fel a szobába. Egyre több itt az újság író haver. - mondta. Hallottam, hogy a háttérben nagy a zaj. Amióta Allie bent van és látnak minket ide bejárni mindenki találgat. Mivel Allie nevét jól titkoltuk a sajtó elől így minden szép és jó volt, de miután ide bekerült meg akarták tudni a nevét ugyanis valahogy kitudódott, hogy ő van bent, vagyis ahogy mondják: "Zayn Malik barátnője".
  - Haver, hoznál nekem egy kávét kérlek? - kértem meg szépen ugyanis ma nem sikerült aludnom. Egyszerűen képtelen voltam, mivel Allie ujjai megmozdultak este amit már mindenki tudott.
  - Persze, viszem. - mondta majd kinyomtam a telefont és letettem az ottani fehér kis szekrényre.
Leültem a székbe és bekapcsoltam a kis tv-t ami szemben helyezkedett el az ággyal. Éppen a mi klippünket adták majd elkezdtek beszélni Louisról és Belláról, majd rólam és Allieről, aztán, hogy kórházban van. Csak a szokásos téma az elmúlt három napban.
  -"Itt vagyunk a kórház előtt és várjuk a fejleményeket. Harry Styles nemrégiben lépett be a kapukon. Sajnos, minket nem engednek be oda így kívülről figyeljük az eseményeket." - mondta a nő majd Harry lépett be a szobába két kávés pohárral a kezében. Hálásan néztem rá majd leült egy másik székre. A napokban hirtelen sok szék bekerült ebbe a kórházi szobába.
  - Történt valami a tegnap este óta? - kérdezte.
  - Semmi. - sóhajtottam.
  - Liam üzeni, hogy délután ő is bejön megint, csak most haza kellett ugrania.
  - Bella? - kérdeztem meg. Bella nagyon összetört volt a napokban, hiába tudja, hogy felfog kelni, nem éli bele magát.
  - Kicsit jobban van. Louis minden pillanatban mellette van. - mondta és elhallgatott majd egyszerre fordultunk Allie ágya felé.
A következő pillanatban azt láttuk, hogy Allie szemei kinyitódnak majd pislog kettőt és ránk néz.
  - Szólj az orvosnak. - mondtam Harrynek, de nem vettem le a szemem róla. Harry felpattant a székből majd két perc múlva az orvos jött be és küldött ki minket. Felébredt.


*1 héttel később*

*Bella*

Tartalmas volt ez az egy hét, tele fotósokkal, kamerákkal és minden más eszközzel amivel valamit meg tudtak örökíteni. Allie hál' istennek rendbe jött és tegnap óta itthon van. De a fotósok a házunk előtt sátraznak. Reggel hét óra. Mindenki alszik. Csak én forgolódok. Megfeledkeztem mindenről, csak boldog voltam, végre minden jó volt. Kimásztam az ágyból majd megigazgattam a pizsama felsőmet ami egy topp volt, alul pedig egy bugyi. Vigyorogva sétáltam le a konyhába, ahol vakuvillanásokra eszméltem fel. Mindig elfelejtem hogy a fél ajtónk üvegből van. Idegesen futottam be a konyhába, nem akartam hogy ezek a képek megjelenjenek bárhol is.. Reggelit készítettem, Louisnak.. és a többieknek. Éppen David Guetta-tól a Titanium című dalt énekelgettem mikor kopogtak. Felhúztam gyorsan valami nadrág félét ami amúgy nem is az enyém volt csak ez volt a kanapén, vagyis a legközelebb. Feszengve nyitottam ajtót, de rögtön mikrofonok hegyeit nyomták a képembe.
  -Mit akarnak? - kérdeztem mérgesen de egyben magabiztosan. Nem válaszoltak nem is kérdeztek csak a ház elé haladó taxit lesték. Akár csak én. Ahogy megpillantottam ki is szállt ki onnan, az ütő is megállt bennem.

2013. március 27., szerda

72. fejezet - Baj, baj hátán!

*Bella*

Végül beadtam a derekam és hálásan elfogadtam a jegyet, ha már megvette. Felültünk a következő vonatra és az úton nem szólaltunk meg. Emily csak egy megállót ment úgyhogy le se ült. Az ablakon néztem ki, és az egyre elhaladó fákat néztem.

  -Hahóó. Ébredj. - rázogatott egy ismeretlen személy. Nem ismerem a hangját, de muszáj kinyitni a szemem. Kinyitottam. Fekete hajú srác volt, zöld szemekkel. Hmm..
  -Megjöttük? - ugrottam fel. Kicsit megijedtem hogy tovább vitt a vonat, de ez lehetetlen volt. -Hogy jutok a pálya udvarra?
  -Gyalog, vagy tömegközlekedéssel. De mivel én is arra megyek el is vihetlek akár. - mosolygott, majd felemelte a csomagomat.
  -Legalább valami jó is történik ma. - sóhajtottam és mosolyogva elfogadtam az ajánlatot. Elvettem a kezéből a csomagjaimat, majd az autójához vezetett. Beültem az anyósülésbe.
Megérkeztünk. A repülő 10 percen belül indul.

Fájó szívvel álltam sorba, hogy fel tudjak szállni a repülőre. Végre sorra kerültem. Odaadtam a jegyet amit nagyi megrendelt nekem és felszálltam. Már majdnem leültem a helyemre mikor megszólalt a telefonom. Olyan személy hívott akire nem számítottam. Felejteni akartam, Őt és a múltat.. mindent.
  -Louis? - kérdeztem félénken.
  -Hol vagy Bella? - kérdezte tiszta aggódó hangon. Mi a fene? Louis felhívott és megkérdezte hol vagyok.
  -Ömm.. úton vagyok? - kérdeztem egy apró iróniával a hangomban. De tényleg: hát nem irónikus? Felhívott pedig tudja hol vagyok.
  -Meddig maradsz? - kérdezte egyhangúan. Minden szava fájt. Fáj, hogy úgy is meg fogom bántani. Az is fáj, hogy semmi sem a régi. Fáj, hogy mellette lehetnék de itt vagyok.. miket beszélek? Felejtenem kell.. az fáj, hogy nem tudok felejteni..
   -Hiányzom? - nyögtem ki döcögősen ezt az egy szót. Titkon reméltem, hogy a válasz igen lesz, de felkészültem arra is, hogy azt mondja "remélem minél tovább maradsz, annál jobb nekem". De nem így tett...
  -Hát nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni.. Csak épp nem akarok. Igen Bella hiányzol. - mondta már egy cseppet megkönnyebbülve. Nem akartam hinni a fülemnek. Mozdulatlanul álltam és az előttem ülő anyukát néztem, aki viszonozta ezt és az újságot az ölében pihentette amit eddig olvasott.
  -Több száz mérföldre leszek tőled pontosan fél perc múlva. Kitalálhattad volna ezt két órával ezelőtt is. - mondtam kicsit, nem túl kedvesen. Szerettem őt, szerettem minden porcikáját.
  -Háromszáz mérföldre. Tudom soknak tűnik de, vannak autók, repülők és vonatok is, de ha nincs más, akár el is sétálhatok hozzád. Veled akarok lenni. Veled, és most rögtön. Szállj le a repülőről. - mondta a szavak között apró szünetekkel. Ez egy igazán romantikus pillanat lehetett volna ha nem szólok be neki.
  -Mi? - kérdeztem ijedten.
  -Bella hiányzol. Minden hiányzik: az együtt töltött percek, az ölelések, a csókok. Minden porcikád. Nekem te kellesz! Bella én már rég megbocsájtottam neked, csak te túl makacs voltál, hogy ezt észrevedd, és minden döntésed.. például Dieppe is, fájt. De leginkább az fájt, hogy itt hagytál. És ha most nem szállsz kénytelen vagyok utánad menni. - mondta el a szívhez szóló beszédét. Ennyi kellett. Felkaptam a csomagom és a kijárat felé rohantam. Az utolsó másodpercben löktem félre a stewardess-t, és ugrottam le a 2 méter magasban lévő repülőről. Nem repült még,csak a lépcsőt húzták fel. Berohantam a pályaudvarra majd újra a fülemhez emeltem a telefont.
  -Leszálltam. - mondtam mintha ez tök természetes lenne. Louis pár másodpercig csendben volt majd halkan nevetett egyet.
  -Ne mozdulj. - rakta le a telefont. Nem mintha amúgy elmentem volna. Azt se tudom hogy jutnék el innen. Na mindegy. Besétáltam a Wc-be és kiválasztottam a számomra legtisztább kabint. Az akasztóra tettem a táskámat, ami túl nehéz volt így feldőlt. Szenvedtem vele egy kicsit majd arra kaptam hogy mindjárt be fogok pisilni. Kopogtak az ajtómon.
  -Foglalt. - mondtam egyszerűen. Igen ám: de a kopogás inkább átváltott dörömbölésre. -Mondom foglalt. - ordítottam el magam.
  -Jöjjön ki! - hangzott a másik oldalról. -Ez az én Wc-m.
Felnevettem majd miután elvégeztem a dolgom kisétáltam. Olyan "én nyertem vénasszony" nézést bocsájtottam a nyanya felé akiből sugárzott a rosszindulat. Leültem egy padra és ott vártam Louist.

Megérkezett. Félrelöktem a táskámat és sprintbe indultam meg felé. A nyakába ugrottam ő pedig átkulcsolta a kezét a hátam mögött. Annyira hiányzott. Odahajolt és megcsókolt. Felemeltem a lábaimat és a háta mögé kulcsoltam.
  -Szeretlek. - túrtam a hajába. Nem reagált semmit csak egy halk 'Tudom'-ot lökött oda. Láttam rajta, hogy valami baja van ezért rögtön kérdőre vontam. -Mi történt?
Lerakott a földre majd kéz a kézben sétáltunk a táskámért. Nem mondott semmit, egészen addig ameddig nem ültünk a kocsijába.
  -Allie kórházba került. - mondta fa arccal.

*Allie*

Sötétség. Ez az egyetlen szó ami eszembe juthat most. Nem érzek semmit, még a fájdalmat se ami belém hasított mikor az oldalamról belénk jött az a kocsi. Megrémültem ahogy láttam, hogy közeledik, de Ana már nem tudott félre állni így belénk jött. Nem hibáztatom érte. Mindenért csak magamat tudom hibáztatni.
Csipogást hallottam és hirtelen ott álltam a szoba közepén. Néztem ahogy a gépekből zsinorok sokasága kapcsolódik rá valamire. Illetve valakire. Ahogy követtem a tekintetemmel a zsinorokat megláttam magamat az ágyon.
Lehetséges ez? Miért fekszek ott és miért látom magamat? Ez lenne a vég?
A szemeimmel végig néztem magamon. Ott feküdtem, kifehéredett arccal, kezeim, lábaim gipszben voltak. Arcom tele volt karcolásokkal. Hirtelen kinyílt az ajtó. Zayn jött be lehajtott fejjel. Ahogy felnézett hirtelen azt hittem lát engem, de tévedtem mivel eljött mellettem. Mintha szellem lennék. Talán az is vagyok?
Szemei duzzadtak voltak és pirosak. Gondolom sírt. Oda akartam menni hozzá és átölelni őt, fülébe akartam súgni, hogy itt vagyok, nincs semmi baj, de akkor magamnak is hazudtam volna. Ő nem látott engem, csak én láttam és hallottam őt. Sóhajtott egy nagyot és az ágy mellett lévő székre rogyott.
  - Allie, kérlek kelj fel. - suttogta úgy, hogy éppen hogy meghallottam. Közelebb mentem és leültem az ágyra. Néztem az arcát. Megviselt volt. - Könyörgöm, nem hagyhatsz itt. Szükségem van rád. - kezdett el könnyezni. Ne, kérlek ne sírj. Ha te sírsz én is sírok. - Bella és Louis lassan itt lesznek. - suttogta. - Itt lesznek, nem felejtettek el, ahogy én se tudlak. Hiába vesztetted el a babát én ugyanúgy szeretlek. - mikor meghallotta a baba szót hirtelen a hasamhoz kaptam. Ő nincs már. És ez is az én hibám.
Hirtelen kinyílt az ajtó és Bella futott be az ágyhoz. Ahogy meglátott elkezdett hangosan sírni. Louis mondta, Zaynnek, hogy hagyjanak minket egyedül. Igen, talán erre volt szükség. Rég láttam Bellát, magammal foglalkoztam az elmúlt napokban, észre sem vettem, hogy milyen meggyötört lehet Louis miatt.
  - Allie ne hagyj itt kérlek. Előbb anya és Lia most meg te? Nem, ezt nem teheted velem. - sírt a testvérem. Nem szerettem sírni látni.
  - Nem hagylak itt. - mondtam ki hangosan, bár hiába, úgyse hallotta.
  - Szeretlek Allie. Te vagy a világon a legjobb testvér, ne hagyj magamra. Ébredj fel, tartunk csajos estéket, nézünk sírós filmeket, teletömjük magunkat fagyival, chips-el és minden hízlaló dologgal, megjavítjuk a kapcsolatunkat, csak ébredj fel. Minden rendben lesz. - simította meg az arcomat. Itt eltört a mécses, elsírtam magam. Már csak annyit láttam, hogy a mozdulatlan testem ellenére, a szememből egy könnycsepp csordul ki. Talán még van esélyem arra, hogy ismét velük lehessek.

2013. március 23., szombat

71. fejezet - Rossz, rossz és még több rossz



*Allie*

A szobába aludtam, vagyis próbáltam. Nem tudtam aludni ilyen körülmények között. Azt se tudtam kiben bízhatnék meg. Egyszerre féltem is meg próbáltam feldolgozni a nő azaz Ana viselkedését. Nem láttam benne rosszindulatot csak már féltem megbízni bárkiben is. Éppen átfordultam a másik oldalamra mikor hallottam, hogy valaki bejön az ajtón. Gyorsan lehunytam a szemem alvást tettetve de mikor egy kéz érintette meg a vállamat tudtam, hogy nem egy férfi kéz hanem női.
  - Allie drágám, ébren vagy? - kérdezte suttogva Ana. Átfordultam a másik oldalamra és bólintottam. - Figyelj most elmegyünk innen. - mondta nekem én meg eléggé meglepődtem szóval folytatta. - Ne kérdezz csak gyere. Bízz bennem kérlek. - nézett rám úgy hogy nem tudtam nemet mondani. Fogtam magam és ahogy voltam felkeltem és követtem őt ki az ajtón.


*Bella*
Hajnalban ébredtem fel, rémálmok gyötörtek.  Mennem kellett. Az álom kipattant a szememből olyan gyorsasággal indultam a szoba ajtóm felé. Kicsaptam az ajtót és lehangoltan néztem, hogy senki nem aludt a szobámba. Nem bírtam tovább itt maradni, indulnom kellett. Bepakoltam pár ruhát egy kézi poggyászba, majd halkan baktattam le a lépcsőn, reggel hétkor. Mindenki aludt, a nappaliba: a földön. Halkan vettem fel a Converse tornacipőmet majd a vékony pulcsimat. Lassan nyitottam ki az ajtót, mikor valaki hátra húzott. Nagyon megijedtem.
  -Bella komolyan itt hagysz minket? - nézett rám csillogó kék szempárral Niall.
  -Csak pár napra megyek. Héé.. amúgy se hiányoznék senkinek. - veregettem meg a szőke hajú srác vállát. Csalódottság tükröződött a szemében de mennem kellett. Ahol ott vagyok ott mindig csak baj van. Elmegyek, és Allie majd előkerül. Biztos vagyok ebben. Aggódok az egyetlen testvéremért, de tudom hogy miattam veszett el.. érzem.
  -Kiengedlek. - csukta be utánam az ajtót, semmi búcsúzás után.

A vonat pályaudvaron ácsorogtam. Egyedül. Magányosan. Az emberek csak sétálgattak körülöttem, majd a vonat állt meg előttem. Az egyenruhás férfi kinyitotta az ajtót, majd mindenkit csak jeggyel engedett fel. Nekem nem volt jegyem. Pénzem is alig.
  -Kisasszony a jegyét kérem. - mondta mogorva hangon, kék öltönyben az ellenőr. Vagy mi. Pár másodpercig csak ácsorogtam megszeppenve..
  -Nincs jegyem. - mondtam ki, könnyezve.
  -Akkor arra van a kijárat. - mutatott a peron felé.
  -Nem mehetek haza. Nincs pénzem. El kell jutnom a reptérre. Kérem. - sírtam el magam a férfi előtt. Az arcvonásai engedtek egy csöppet de aztán egyre jobban feszültek.
  -Ha nincs jegy, nincs utazás. - ordított rám. Majd egy laza mozdulattal arrébb lökött, én pedig a földre zuhantam a táskám mellé. Sírva hajtottam le a fejem, és azon gondolkoztam, hogy mért is élek!? A vonat gyorsan száguldott el előttem, de mély érzéseket hagyott maga után. A szellő, vagy inkább hurrikán amit itt hagyott kis híján letépte a fejemet. Esetlenül álltam fel a földről, majd a táskát magam után rángatva lépkedtem be a vonat állomásra. Üres volt, csak a jegypénztárnál ült egy öreg nő. Oda sétáltam, hátha megsajnál és ad egy jegyet.
  -Jó napot! Megkérdezhetném mennyibe kerül egy jegy? - kérdeztem kedvesen.
  -Ki van írva. Használd a szemedet, azért van. - mondta bunkón. Igen ez az én szerencsém. Fellök egy kék öltönyös bohóc, aztán beszól egy néni akinek több ránca van mint haja, de a legszebb hogy a jegyemhez is csak 50 penny kéne. Ez is csak én lehetek.
Szomorúan sétáltam egy padhoz és dobtam le a táskám. Húsz perce ülhettem ott, mikor valaki leült mellém.
  -Bella te vagy az? - kérdezte mosolyogva. Kicsit összerezzentem mert nem számítottam rá hogy bárki is leszólítana. Emily volt. Ő az akit a kemping helyen ismertem meg.
  -Szia Emy. Hát te merre mész? - kérdeztem tőle könnyeimet leplezve.
  -Bátyámhoz. Egy megállót kell mennem. - kezdett a táskájába kotorni. -Te kire vársz?
  -Senkire. Dieppe-be mennék. Ha lenne pénzem a jegyre. - mondtam lehajtott fejjel. Úgy éreztem elkap a sírógörcs, pedig így is szégyenembe süllyedhetek. Apám jól keres még sem ad nekem jegyre pénzt. Emily felállt és elment. Remek. Itt hagyott.. ő is.

Felálltam, hogy haza fele induljak mivel úgysem jutok el az úti célomhoz mikor valaki elkapta a karomat.
  -Hova mész? Itt a jegyed. - nevetett Emily. Nem tudtam mért vett nekem jegyet, és adott pénzt.
  -Nem fogadhatom el. - nevettem fel, majd indultam volna tovább.
Csendben sétáltam, csak a cipőm kopogását hallottam, meg Emily-t ahogy a nevemet kiabálta.


*Zayn*

Elmentem oda, ahova az a nő mondta. Nem az én kocsimmal mentem mert azt mondta az feltűnő lenne így szóltam egy ismerősömnek, hogy kölcsön adja a kocsiját aki bele ment cserébe, hogy használhatja egyszer az én kocsimat is. Rögtön igent mondtam mivel nekem sokkal fontosabb Allie mint az a kibaszott autóm. Ahogy oda értem láttam, hogy nincs ott senki. Először azt hittem átvertek, de mikor megnéztem az időt láttam, hogy hamar értem oda szóval vártam. Vártam amíg fel nem bukkant egy másik kocsi kicsit messzebbről. A nő elmondta, hogy egy szürke telepjáróval jön és az pont az volt. Egyik pillanatban egy nagy sóhaj hagyta el a számat de mikor láttam, hogy villámsebességgel közelít felé egy fekete kocsi már nem voltam annyira nyugodt. Kipattantam a kocsiból és már csak annyit láttam, hogy az anyósülés felőli oldalnak megy a kocsi.

A nő és a lány elindultak. A lány megszeppent arcát látva mindenki rosszat sejthetett de mivel nem volt senki a közelükbe így senkisem látta. 
A nőnek nyomkövetőt szereltettek a telefonjába a tudta nélkül így mikor elindultak a férfi tudomást szerzett a tervről. Kocsiba szállt és elindult, követte a kocsit. Mikor meglátta a közelbe a szürke telepjárót a gázba taposott és hiába kellett feláldoznia az életét ahogy tudott belement a szürke autóba. A férfi meghalt a helyszínen, a lányt és a nőt a sürgősségire szállították ahogy oda értek a mentősök. A lány élet-halál harcot vívott benne a növekvő magzattal aki ugyanúgy a helyszínen életét vesztette. A nő aki vezetett nagyobb sérülésekkel szállították kórházba, a bordája, jobb lába és a keze eltört. A lány aki az anyós ülésen ült, nagyobb sérüléseket szerzett így kómába fekszik a kórház egyik szobájába.

2013. március 10., vasárnap

70. fejezet - Át kell gondolnom

*Bella*

Pár óra után haza is ért minden fiú. Allie sehol. Úgy mértek végig mint aki fertőzően beteg. Mint egy idegen. Egy idegen aki rossz ember. Fájt a lenéző tekintetek sokasága de nem törődtem vele. Az utóbbi időbe eléggé "megpuhultam" ezért keménynek kellett látszanom. Nem köszöntek. Csak elmentek mellettem. Csendben.
  -Hol van Allie? - ordítottam utánuk. De nem kaptam választ. Mint egy kívülálló.. úgy viselkedtek velem mint egy bűnözővel..
Leültem a tévé elé hiszen a híreket mindennap nézem, hátha bejelentik hogy megtalálták Alliet, épen és egészségesen.. de nem Allie volt.. Én voltam a képernyőn..
  -A híres Louis Tomlinson élete mégsem olyan fényes mint azt rajongói hiszik. A szent Bella Greenfild és a fent említett Louis kapcsolatának vége. Bella hozzátette, hogy még Niall is jobb döntés lett volna ugyanis ő "cukibb". A 18 éves lány azt állítja, hogy a gírnév miatt járt a tinisztárral. Louis ki akarta engesztelni őt egy kemping kirándulással de nem sikerült esetleg? Talán a lány múltja van a dologban? Esetleg Louis kiismerte őt.. a fényes, gyönyörű lány még sem volt olyan szent.. Régebbi korszaka eléggé lehangoló volt. Testvére és édesanyja halála után még jött ez a szakítás is.. nem lennék a lány helyébe. De hát nem kell egy fiú szívével játszadozni. Legközelebb jól meggondolja ki szívével fog szórakozni. Az élet visszavágott neki. - fejezte be a mondandóját, majd egy kép jelent meg rólam. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.. végre minden jól alakult Louissal erre bekavar a kulissza .. most tuti, hogy összeveszek Niallel is és úgyszintén Louissal.. Ennél jobban.. hiszen ennél jobban már nem utálhatnak.. minden jól alakult, igen persze.. nem veszekszünk csak simán nem szólunk egymáshoz.. végülis.. nem bántjuk meg egymást.
A képen, épp anyu házába sétáltam fel a lépcsőn.. nem mostani kép volt az biztos.. még a Floridai út előtt készült egy pár órával.
Gondolkozásom hamar elszállt mert vadállat módon trappoló alak haladt felém vörös fejjel, nem sokkal később a tejföl szőke bandatársa is követte őt. Szép lassan (kb. 5 perc) mindenki a nappaliba gyülekezett és hol rám, hol a TV-re néztek. Majd vetettek rám egy pillantást és egyszerre kezdtek el vitatkozni egymással. Felesleges volt, hiszen tudtam, hogy nem ezt mondtam.. de ebből nem tudnék már jól kijönni. Valaki úgysem hinné el és azon pedig ők vesznének össze.
  -Kérlek mond, hogy ez nem igaz. - nézett rám kérdőn Louis. Hirtelen nagy csend ült az egész házban, így még azt is hallottam volna, ha a szobámba egy légy repked.
  -Nem igaz. Nem mondtam ilyet. Vagyis nem pont ezt! - vágtam rá könnyen, most vagy elhiszik vagy nem. Nem fogok könyörögni azért, hogy higgyenek nekem. Mindenki megkönnyebbülten kért bocsánatot attól akinek az előbb leordította a haját.
  -Tudtam. - sóhajtott Niall. A TV-be továbbra is rólunk volt szó, egy szerencse van ebbe. Nem tudják, Allie nevét, csak annyit hogy barna a haja és Zayn barátnője. Nem tudom mi lesz ha kitudódik, hogy Allie terhes.. A rajongók le fognak mészárolni minket, bár jobban örülnék az ellenkezőjének. Végig gondolva, leforgott előttem a szilveszter éjszaka.
  -Louis, remélem tudod hogy mit kockáztattunk szilveszterkor.. Mi lesz ha úgy járok mint Allie? - néztem rá ijedten. Én tudtam mi volt, de senki más.. nem mertem elmondani.
  -Nem védekeztünk de.. azért mert.. pont nem volt nálam.. khhmm .. tudod. - köhécselt, hátha így a közelben lévőknek nem esik le miről beszélünk.
  -De múltkor hányingerem volt, sőt egyre többször... - néztem rá ijedtséget színlelve.
  -Mi a legrosszabb? Tini anyuka leszel, én pedig öreg tini apuka. - nevetett. Reméltem senki nem hallotta meg. Így is volt.. senki nem nézett ránk, nem biztos hogy nem hallották.. de legalább nem kezdtek el faggatni. Senki nem tudta csak én.. az én titkom volt.. Szétrobban a fejem.. el kell már mondanom valakinek.. próbálok nem erre gondolni.. de muszáj. Holnap indul a gépem nagyihoz, neki majd mindent elmondok.
  -Biztos el akarsz menni? - jött oda Liam mellém és a kanapéra szökkent.
  -Igen Liam! Senki nem szól hozzám. Louissal ez volt az első normális beszélgetésünk de ez sem rólunk szólt. Allie még mindig nincs meg. Ki vagyok idegileg. Beszélgetnem kell valakivel. Tudom hogy nem kedvelsz ne is próbálkozz. - förmedtem Liamre majd a szobámba futottam, az utolsó lépcsőfokon még vissza kiáltottam Liamnek egy mondatot:
-Igen Liam. Biztos! - majd a szoba ajtót magamra csaptam. Allie szobájában ücsörögtem, és azon gondolkoztam hol lehet? Vajon kínozzák? Csak ne essen baja. Allie számát tárcsáztam, hiszen próba szerencse.. lehet sunyiba fel tudja venni. Így is történt.
  -Allie? Te vagy? - kérdeztem vadul dobogó szívvel, de nem kaptam választ. -Kérem ne bántsák a testvérem! Bántsanak engem, én senkinek sem hiányoznék! Mindenkit megbántok. Kérem engedjék el! Itt vagyok én! - fakadtam ki a telefonban. A vonal másik végén egy mély hangú alak halkan felnevetett és eldobta a telefont. Az idegeim már nem bírták.. az egekig felmentek. Kinyomtam a telefont és lefeküdtem az ágyra.. Zayn úgy se fog aludni hiszen egész éjjel csak lent a nappaliba fog ülni.. mozdulatlanul. Zokogva.

*Allie*

Miután elvittek engem ahhoz a pasihoz, vagyis a lakásába magamra hagytak. Nem akartam itt lenni és sírva borultam le a kanapéra amikor hirtelen feltűnt egy nő. Najó inkább csaj. Tőlem nem lehetett sokkal idősebb.
  - Tudom, hogy nagyon rossz dolog amit a férjem tesz de értsd meg, hogy ő se maga teszi ezt. - ült le hozzám mire én arrébb húzódtam tőle autómatikusan.
  - De miért én? - sírtam tovább.
  - Mert aki felkérte őt úgy néz ki nagyon utálja Zaynt és elmondása szerint csúnya dolgot tett vele.
  - Mit? - kaptam fel a fejem.
  - Állítólag megalázta és ott hagyta. Nem tudom a sztorit mert nem mondott nekem se többet Eric. - áá szóval Ericnek hívják. - Ő nem akarta ezt. Nem ilyen. Én se ismerek most rá. De megfenyegetett minket hogyha nem teszi meg ezt elmondja, a férjem múltját. - kezdett el ő is könnyezni. Nem tudom mi ütött belém de odamentem hozzá és átöleltem. Most majdnem ugyanolyan sebzettek vagyunk.
  - Miért vagy velem kedves? - kérdeztem meg szememet törölgetve.
  - Ezt kérdezhetném én is. Kérsz valamit enni, inni? - kérdezte mire nekem megkordult a gyomrom és bólintottam. A konyhába vezetett.
  - Mit kérsz? - nyitotta ki a hűtőt.
  - Őőő. Lehet ciki de kérhetnék kakaót és mondjuk valami.. kevésbé hízlaló ételt? - kérdeztem meg félve mire elmosolyodott és elővette a tejet majd egy dobozt. Letette elém és gyümölcs salátát találtam benne.
  - Köszönöm. - vettem el a villát amit elém tett és elkezdte megcsinálni a kakaómat. - Megkérdezhetem hogy hívnak?
  - Persze, Anastasia vagyok de hívj csak Ana-nak. - mosolygott rám és betette a mikróba a bögre tejet. - Viszont én se tudom a nevedet. Annyit tudok, hogy Zayn barátnője vagy. Tényleg senki sem tudja a neved. - mosolygott rám. - Vagyis csak páran. - tette hozzá.
  - Allison vagyok. - motyogtam két falat között. Jól esett az étel.
  - Nos Allison sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk. - fintorgott és kivette a csipogó mikróból a bögrét majd felém fordult. - Hány kanállal tegyek bele?
  - Négy. - válaszoltam és folytattam az evést. Miután elém tette a kakaót azt is megittam. Nagyon fáradtnak éreztem magam de nem tudtam aludni. Tudtam hogy mindenki aggódik értem. Mit csinálhat vajon Zayn? Annyira szeretném látni. El akarom mondani neki hogy mennyire szeretem én nem gondoltam komolyan semmit amit hozzá vágtam. Ana elvezetett egy szobáig ahol tudtam fürdeni utána aludni. Adott egy pólót és egy rövid nadrágot majd másnapra ruhát. Annyira kedves volt velem.

*Zayn*

Alig hunytam le a szemem az éjszaka. Csak Alliere gondoltam és a babára. Vajon hogy lehet? Eszik rendesen? Legalábbis kap valami kaját? És inni? Nem mertem belegondolni a legrosszabbakba ezért úgy csuktam le a szemem, hogy arra gondoltam nem olyan kegyetlenek vele.
Éppen, hogy elaludtam volna, de megcsörrent a telefonom. Olyan gyorsan vettem elő, hogy megnézni se volt időm ki hív csak felvettem.
  - Igen? - szóltam bele idegesen.
  - Ne nyomjon ki. Csak annyit akartam mondani, hogy Allison jól van és érte jöhet mert itt van velem. Hallgasson figyelmesen én mindent elmagyarázok. - mondta egy női hang mire felkaptam a fejem és a kabátomért nyúltam majd felvettem a kocsikulcsot és megszólaltam.
  - Hallgatom.