62.fejezet - Kár volt megismerni

Egész este forgolódtam, nem igazán ment az alvás. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy, hogy mondjam el Zaynnek. Nem akarom, hogy elhagyjon emiatt, hisz nekem ő az életem részévé vált. Képtelen lettem volna őt elveszíteni főleg anyuék után. Mikor elaludtam álmodtam is.

Egy ágyon fekszem. Körülöttem a falak és a lepedő is hófehér. Olyan megnyugtató, mégis hátborzongató. Ugyanúgy egy fehér ruha rajtam és úgy fekszem. Takaró nincs rajtam, lábam fedetlen. Végig tapintottam a ruhámon. Selyem. Felültem az ágyon. Egy kislány lassan lépdelt felém. Nem láttam rendesen az arcát. Mindent tisztán láttam csak az arcát nem. Elkezdtem a kislány felé menni de ő egyre csak távolodott. 

Felriadtam. Felültem az ágyba és hajamat hátra simítottam. Homlokomon gyöngyözött az izzadság. Ránéztem az órára ami 6:46-ot mutatott. Visszaaludni már nem tudtam így lementem a konyhába és nyúltam a kávé géphez mikor megkordult a gyomrom. Talán a kávé nem tenne jót neki, viszont éhesnek éhes így hát nekiláttam csinálni egy szendvicset magamnak.
Nem értek én a gyerekekhez, nem akarom én ezt de muszáj leszek. Felelőtlenek voltunk, szóval muszáj vállalnom a következményeket. Miután megettem a szendvicsemet még mindig éhséget éreztem így csináltam még. 
A hatodik után szinte megparancsoltam a babának, hogy ne kérjen többet mert kihányom az egészet. A tükörhöz álltam és megnéztem a hasamat. Nem láttam rajta semmi változást. 
  - Khmm. - krákogott valaki mögöttem. Hátra fordultam és Zaynnel találtam szembe magam. - Elárulnád mit csinálsz itt ilyen korán vagy hogy miért nézegeted a hasadat? - kérdezte meg tőlem. Lecsuktam a szememet és mélyet szippantottam a levegőből. Azt hiszem el kell mondanom neki. 
  - Híztam? - kérdeztem meg hirtelen. Szemei kikerekedtek és odajött hozzám.
  - Honnan veszel te ilyeneket? - kérdezte meg és mögém állt úgy karolt át. A tükörrel szeme álltunk így teljes alakos rálátást nyertünk mindkettőnkre. Az én szemembe annyira mások voltunk, de összeillettünk. Majdnem másfél fejjel magasabb volt de álla a vállamon pihent úgy nézett előre.
  - Úgy érzem.. - sóhajtottam és felé fordultam. - Szerintem beszélnünk kellene. - fogtam meg a kezét és kivezettem a hátsó ajtón így a teraszra mentünk ahol egy hinta ágy volt és oda beleültünk. Mikor leültünk mindketten egymás mellé szemeivel vizslatott. Mély levegőt vettem.
  - Mi a baj? - kérdezte meg és a hajamat kisöpörte az arcomból. Barna szemeibe néztem. 
  - Tegnap hívott az orvos. - kezdtem el pasztázni az összekulcsolt kezeinket. Nem akartam ránézni. Nem kérdezett így hát folytattam. - Azt mondta várandós vagyok. - mondtam ki. Nehezen jöttek ki a szavak de ezen is túl kellett esnem. Nem most akartam, nem ma de az álmomban úgy éreztem, hogy muszáj volt. Vajon miért lehetett ott az a kislány? Talán ő a lányunk volt? És miért nem láttam az arcát, miért távolodott el tőlem mikor én közelebb akartam menni hozzá? Zayn nem szólt semmit végül felnéztem rá. Még egy kicsit csendbe volt majd megszólalt.
  - Szóval azt akarod mondani, hogy gyereked lesz. Tőlem? - kérdezte meg mikor felfogta a szavakat. Félénken bólintottam majd megszólaltam.
  - Megértem ha mérges vagy, vagy esetleg szakítasz velem. 
  - Te bolond vagy? Pont ilyenkor nem tenném ezt veled, főleg úgy, hogy szeretlek. - nézett a szemembe. Egy kicsit elmosolyodott és egy csókot nyomott a számra ami rendes csókba alakult át. 
  - Azt hittem mérges leszel. - szólaltam meg mikor ajkaink elváltak egymástól.
  - Ez mindkettőnk hibája. - válaszolt nyugodtan. - Megoldjuk hidd el. - ölelt szorosan magához. Így ültünk egy ideig majd visszamentünk a házba és vártuk, hogy a többiek is felkeljenek, hogy eltudjunk indulni végre szeretett otthonunkba, Londonba.

A reptéren álltunk. Egy csomó rajongó sorakozott a kordonok mögött. Fejemen egy sál és egy napszemüveg volt. Ez az ötlet maradt csak arra, hogy ne tudják meg ki vagyok és ne lássák legalább a fejemet, ha már Bellát ismeri a média. Elhangzottak a szokásos kérdések.. "ki ez a lány?" "Zayn, a barátnőd?" -mivel az ő kezét fogtam- "Hol van Louis?" stb..

*Bella*

Egy tóban úszom. A langyos víz lágyan végig simítja a bőrömet, mintha selyembe lennék burkolva, de nincs rajtam semmi.
Egyszerre mozdul a két karom felemelem a fejem, nagy levegőt veszek, majd visszamerülök a mélybe, végül jön a lábtempó. Hibátlanok a mozdulataim, ütemesen haladok. Élvezem a mozgást, azt, ahogy a víz felhajtóereje kiemel, hogy azután a gravitáció újra lehúzzon.
Váratlanul erős pittyegő hang rázta fel a csendet, eltűnt a tó , csak a kocsi maradt és az ébredés meg egy lány aki úgy kapálózik mint egy bolond, és ez a lány én volnék.. 
Körül néztem de Louist sehol sem láttam.
  -Bella ébren vagy? - kiabált valaki a kocsitól nem messze lévő tó-tól.
  -Igen. Hány óra? - mondtam normális hangon, gondoltam hogy nem hallja de nem érdekes. Kiszálltam a kocsiból majd Louis felé indultam.
  -Mit csinálsz? - dörzsölgettem meg álmos szemeimet.
  -Nem elég egyértelmű? Horgászom. - mutatott az előtte kitámasztott két horgászbotra. Közelebb mentem a horgászbotokhoz, és éreztem ahogy a stég meginogott.
  -Ha bele esek hideg lesz? - kérdeztem félve. Amint kimondtam, megszédültem és úgy zuhantam a vízbe mintha egy balett lépést adtam volna elő. -Igen ez hideg. - sikítottam. Louis felnevetett majd levette a kabátját és utánam ugrott. Nem húzott ki csak magához ölelt.
  -Nem is olyan hideg. - mosolygott, majd a part felé kezdett húzni. -Veled mindig van valami.
A part felé kezdett el húzni, ugyanis nekem mindenem átfagyott a minuszokra fagyott vízben.
  -Kapás van. - engedett el így a víz alá süllyedtem újra. Kipattant a vízből és a botjához futott, én addig nagy nehezen kimásztam a tóból. -Gyere mert megfázunk. - kapta el a karom és a faházhoz futottunk.
Leültünk a szokásos helyünkre és egy-egy pokróccal a hátunkon bámultuk a velünk szembe ülőt. Azaz egymást. Látszott rajta, hogy szíve szerint nem ugrott volna utánam a vízbe hisz haragszik, de azt se akarta hogy ott fagyjak meg mert szeret. Ez most ilyen se veled se nélküled kapcsolattá vált. Vele nem bírom mert olyan lett mint akiket régen együtt nevettünk ki, nélküle pedig a szobám sarkába ülve sírok. Minket egymásnak teremtett az isten, csak cseppet sem illünk egymáshoz, már annyira, hogy tökéletes páros vagyunk.
  -Louis. Mi most azért kerültünk ilyen kapcsolatba mert féltékeny voltál Dustinra.. ő csak egy barát.. volt.. - mondtam egyre lehangolóbb hangnembe.
  -Igen. Minden az én hibám. Te szent és sérthetetlen vagy, Mrs. Bella Greenfild a tökéletesség atyja. - mondta gúnyosan.
Előre láttam, hogy ezzel a kijelentéssel mindent elrontottam. Éreztem, hogy egyre nagyobb viták keletkeznek köztünk, és nem tudtam mit csinálni ellene egyszerűen úgy éreztem ki kell mondanom amit gondolok.
  -Sokkal aranyosabb volt mint te egész életedben. - vágtam a fejéhez de meg is bántam. Na itt már biztos voltam benne, hogy mi soha többet nem leszünk együtt. Ez a kijelentés engem is szíven ütött volna.
  -Menj el! - mondta nyugodtan. - Menj a kocsiba mert olyat teszek amit megbánok. - emelte meg a hangját, minden tekintet ránk szegeződött. Nem bírtam tovább felálltam és elfutottam, nem a kocsiba.. attól minél messzebb.