63. fejezet - Akár elmúltál 18, akár nem

Futottam, nem tudom merre csak előre. Ugyan a kempinghely határát nem hagytam el, egy kis eldugott zughoz futottam. Meg is volt. Egy erdő volt, meglepően meleg volt az erdőbe. Levettem a kabátomat és magamra maradva sétáltam a világos erdőben. Mindaddig ameddig nem hallottam egy reccsenést. Nagyon megijedtem és a hang irányába kaptam a fejem. Egy zokogó lány hevert a hóban. Észre se vette ahogyan állok előtte, de ahogy láttam mennyire sír engem is elkapott a sírógörcs. Lássuk be volt okom rá.
  -Te ki vagy? - kapta oda ijedten a könnyes arcát.
  -Bella vagyok. - töröltem meg a szemem és lerogytam mellé.
  -Én pedig Emily. - nyújtotta felém a kezét. Félénken kezet ráztam vele majd mindketten elkezdtük az elejétől a végéig az életünket mesélni mintha, ezer éve legjobb barátnők lennék. -Nehéz lehetett. Louis Tomlinsonnal kavartál? El sem hiszem.
Kicsit zavart a szlenges beszéde de nem szóltam érte, mivel mindketten mások vagyunk. Ő is sorra mesélni kezdte, hogy kitette a pasija amikor kimondta a nevét azt hittem megfulladok.
  -Dustin? - kérdeztem rá mikor abbamaradt a fuldoklásom. - Milyen Dustin?
Igen.. kiderült, hogy az a Dustin aki dobta, az miatt vesztünk össze Louissal. Emily azt is elmesélte, hogy valami szőke ringyó miatt dobta őt.
  -Emily, attól tartok, hogy a szőke ringyó én voltam. - sóhajtottam majd reagációjára vártam.
  -Ohh, bocsánat. Tudod örültem. Azt hiszem új barátra tettem szert. Megiszunk egy shake-et? - mosolygott majd felsegített a hóból. Nagyon kedvesnek tűnt.. túl kedvesnek. Mindegy, ameddig nem tesz keresztbe nekem addig nincs arra, hogy utáljam. A faházba sétáltunk ahol Louis mozdulatlanul ült a helyen ahol legutóbb volt. Odaültünk a bárasztalhoz és kértünk két shake-et.
Mindig ideges voltam, hogy mondták: Az igazán szerelmes aki, akármikor meglátja újra beleszeret. Ez nem igaz, már tudom: aki igazán szerelmes akárhányszor megcsókolja az illető egyre jobban szereti. Most már én is érzem ezt. De már azt is tudom hogy nagyon nehéz szerelmesnek lenni. Amikor a végét járja valaki, mint most mi.. akkor igazán nehéz. Szeretitek egymást, mindennél és mindenkinél jobban, de nem működik köztetek. Minket a viták kötnek össze és az, hogy tudunk egymástól bocsánatot kérni.
Louis idegesen sétált el mellettem. Azt éreztem nem hagyhatom magára, hiszen neki is olyan nehéz mint nekem. Ő beült a kormány mögé én pedig a hátsó ülésbe.
  -Tudom, hogy haragszol rám. De azt is hogy szeretsz. - jelentettem ki csak úgy hirtelen. Tudtam, hogy most csúnyán be fog marni, de felkészültem rá. Csak vártam, hogy mikor köt belém de nem tette.. egészen idáig.
  -Persze te mindent tudsz. Csak nem jól. - nevetett fel gúnyosan. Hát ezt jól megkaptam. Mi csak bántani tudjuk egymást a kimondott szavainkkal. De mért könyörögnék a bocsánatkéréséért? Nem süllyedek le a szánalmasság legaljára.
  -Tudod mit? - nyúltam előre és kinyitottam az ajtót. - Menj a francba!
  -Elküldesz a saját kocsimból? - kerekedett óriásira a szeme.
  -Igen mivel a miénket összetörted. - néztem rá, ő mozdulatlanul nézett vissza... a szemembe. Egymást néztük és olvastunk a másik tekintetéből. Én annyit olvastam ki, hogy nagyon haragszik rám, de mondani akar valamit. Mire észbe kaptam, a szemem már máshol időzött.. a felém hajoló arcon.. pontosabban a felém hajoló szájon.

*Allie*

Az úton Zayn folyamatosan arról faggatott, hogy hogy vagy, nem e kell valami vagy bármi más. Nem akartam bunkó lenni így magamban tartottam a gondolataimat róla vagyis, hogy örülnék ha egy időre elhúzna a p... tudjátok hova. Szeretem Zaynt de ez már sok volt nekem. Nem vagyok én kisbaba, hogy védelmezzen. Megértem, hogy az ő gyerekét (is) hordom a szívem alatt de azért mégis. Szóval végig azzal foglalkozott hogy hogy vagyok. Volt amikor már azt tettem, hogy alszom csak, hogy ne faggasson de mivel tényleg fáradt voltam el is aludtam.

Később Zayn ébresztett, hogy lassan leszáll a gépünk. Feltápászkodtam ülőhelyzetbe és becsatoltam az övemet. Mindig is utáltam repülni és ez most se volt másképp. Mikor végre leszállt a gépünk ismét felvettem az "álcámat" és mikor mentünk le a lépcsőn már lehetett hallani a rajongók sikítását. Gyorsan ide értek az biztos. Ismét feltették a kérdéseket amiket pár órája már hallottam de semmi válasz nem érkezett rá. Beültünk egy kisbuszba amivel a fiúk testőre Paul vezetett és indultunk haza. Mindenkit szépen sorban kitettek a házánál, minket először hozzánk vittek. Alig vártam már, hogy végre láthassam Josh-t és Bellát, de mikor beléptem a lakásba senki sem volt otthon. 
  - Valaki? - üvöltöttem de az egész ház víz hangzott. Mintha teljesen más lakásba lettem volna. Apu se volt itthon bár ő most tudom, hogy üzleti úton van na de Josh? 
  - Felmegyek megnézem az emeleten. - szóltam Zaynnek aki bólintott és addig helyet foglalt a konyhába. 
Csalódottan mentem vissza a rám váró Zaynhez mivel tényleg nem volt otthon senki. Mivel még Zaynnek is ki kellett pakolnia ezért átmentünk hozzá.
A ház semmit sem változott. Hülyeségeket beszélek, mit változott volna? 

  - Fáradt vagyok. - dünnyögtem Zayn mellkasába mivel épp a kanapén lustálkodtunk mindketten egy unalmas brazíl sorozatot nézve egy adag popcornal és egy üveg kólával. 
  - Még csak délután öt óra. - nézett a kezén levő karórájára és ő is ásított egyet.
  - De még vissza kell szoknunk a Londoni időre ugyanis volt egy pár óra különbség a két ország között. - magyaráztam neki mintha olyan nagyon okos lennék. Magyarázatomra kaptam egy biztató mosolyt Zayntől és közelebb húzott magához. 
  - Tudom, de ha most elalszunk akkor hajnalba kelünk fel és ez így fog menni egy ideig. Éjjel fent vagyunk reggel meg alszunk. - mormogta a hajamba. Tudtam, hogy ő is álmos.
  - De ha ezt nézzük továbbra is akkor tuti bealszok. - mutattam a tv-re. Éppen Huan Miguel vallotta be Teresanak, hogy szereti Teresa meg viszont szerette de Carlostól vár gyereket. Én ezt nem értettem de nem is foglalkoztatott nagyon mivel nem igazán terveztem többször megnézni. 
  - Akkor csináljunk valamit mást. - nyújtózkodott ki. 
  - Aludjunk. Nem halunk bele. Zayn én elalszok. - nyafogtam. Foghatnám ezt a terhességre, de nem teszem mivel tényleg ilyen vagyok. 
  - Aludjunk. - egyezett végül bele és kezét a térd hajlatomhoz csúsztatta majd felemelt és úgy vitt fel az emeletre. Szépen lassan letett az ágyra majd behuppant mellém és szinte rögtön elaludtunk.

Még, hogy éjjel kelünk fel. Reggel kilenc óra és most ébredezek, Zayn meg még mindig alszik. Nem tudtam mit csinálni így hát elmentem fürdeni. Megengedtem a vizemet és amíg vártam, hogy végre betöltse a fürdőkádat a tükör elé álltam és felcopfoztam a hajam. Mielőtt bárki bármire is gondolna, nem, Zaynnek nincs hajgumija vagy esetleg hajcsattja, én hoztam magammal ugyanis itt is van már pár cuccom. Szóval felkötöttem a hajam és az arcomat kezdtem el vizslatni. Nem értettem miért tartanak szépnek az emberek. Egy egyszerű és átlagos -vagy nem- lány vagyok. Barna haj, kék szem. Egyedül a szememet szerettem. Tengerkék volt ahogy Bellának és Joshnak is. Ez egy amolyan családi "örökség". Liának is meg anyunak is az volt. Egyedül apu volt mindig a barna szemű a családba. A kádra pillantottam ami éppen jó volt így elzártam a vizet és beleültem. Visszagondolva a szememre egyszer csak azon kezdtem el gondolkozni, hogy a mi gyerekünknek milyen lesz a szeme színe? Neki is olyan kék mint az enyém, vagy esetleg gesztenye barna mint Zaynnek? Bármilyen is lesz akkor is gyönyörű lesz, tudom. Sokszor elképzeltem magam már anyának de sosem gondoltam arra, hogy ilyen gyorsan, ilyen fiatalon. Anyám is hamar szült minket Bellával és mi lett? Elváltak apuval. Aztán tudtuk meg, hogy Lia megszületett. Nem tudtuk, hogy terhes, titokban tartotta aztán egyszer csak felbukkan egy gyerekkel a kezében. Ez volt a múlt. Eleinte nem akartam, hogy Lia is a családunk tagja legyen mivel kisebb voltam és makacs. Istenem, Lia. Bárcsak itt lenne még. Olyan fiatal volt, miért kellett ilyen hamar elmennie? A napokban alig gondoltam rá viszont most.. könnyek szöktek a szemembe. Utáltam magam amiért olyan ellenséges vagyok eleinte mindenkivel. Sosem tudtam, hogy miért vagyok ilyen aztán később rájöttem, hogy mivel annyiszor átvertek ezért lettem az aki vagyok illetve voltam, mivel Zayn és a fiúk áttörték ezt a falat. Pár hét alatt annyira megszerettem őket, hogy az életem részévé váltak és nem tudnám elképzelni az életem nélkülük. 
Gondolat menetemből a kopogás szakított ki.
  - Allie bent vagy? - hallottam meg Zayn rekedtek hangját. Imádtam mikor ilyen reggelente a hangja ugyanis olyan megnyugtató volt számomra. 
  - Igen itt vagyok. - szóltam ki neki. A hangom most kivételesen lágy volt és..és olyan más. Mintha anyámat hallottam volna. 
  - Minden rendben van? - kérdezte meg. Megint kezdődik. Nem akarom, hogy aggódjon, nem akarom, hogy védelmezzen. Élni akarok mint egy átlagos 18 éves tini anyuka, ha mondható ez egy 18 évesre. 
  - Zayn minden rendben, nem fulladtam bele a vízbe és nem is akartam belefulladni, nem vagyok már kislány. - szóltam ki neki kicsit durvább hangon mint az előbb.
  - Csak féltelek. - sóhajtott. 
  - Nem kell engem félteni. - szálltam ki a kádból és magam köré csavartam egy törülközőt majd kimentem. Pár tincsem az arcomra tapadt a víztől. Így álltam Zayn előtt.
  - Miért baj, hogy meg akarlak védeni? - kérdezte meg ő is egy kicsit hangosabban.
  - Mert nem védhetsz meg mindentől. Nem akarom, hogy úgy bánj velem mint egy gyerekkel. Utálom ha valaki védelmezni próbál de ha annyira szeretnél vagy figyelnél rám akkor tudnád ezt. - mondtam szinte már üvöltve. Nem érdekelt Zayn erre mit akart válaszolni fogtam magam felöltöztem és elindultam valamerre. Nem haza mentem csak előre. Egyszer csak megláttam egy táblát az egyik villanyoszlopon.

"Ingyenes balett bemutató a Jackson Road 262 házszám alatt. Minden érdeklődőt szívesen látunk, akár elmúltál 18 akár nem."
Egy ideig gondolkoztam majd megindultam az új célpontom felé.