12.fejezet - Máshogy látlak?!

*Bella*

Louissal sétáltunk tovább a vásársoron, a nyanyát követve.
  -Indulunk haza. - mosolygott vagyis én inkább vicsorgásnak néztem.
  -Végre. - sóhajtott Louis.
  -Vissza a pokolba. - mondtam csalódottan.
Az órámra néztem ami 13:38 -at mutatott.
  -Szálljatok fel. - mutatta a kisfiú.
Én már le se ültem csak Louis ölébe. Gondoltam a kisfiúra is aki csak álmodhat arról hogy az ölembe fog ülni.
  -Mért nem bírod a sztárokat? - mosolygott mint mindig.
  -Mert egyszer apa vett egy koncert jegyet egy Justin Bieber koncertre mert azt hitte bírjuk és az egy VIP jegy volt. - mondtam röviden.
  -Nem bírod Justint? - lepődött meg.
  -Tudod. Sztár. Ő is. - mondtam tagolva szokásom szerint.
  -Pedig jó fej. - ölelt magához. -Majd bemutatlak neki.
  -Biztos jó ötlet ez? - hát igen ezt úgy értettem hogy nem akarom megismerni.
  -Totálisan. - emelte fel a fejét.
Ugyanannyit utaztunk hazafele mint amennyit idefele.
  -Itt vagyunk? - kérdeztem álmoskásan.
  -Itt. - tett le a földre.
14:21 volt.
  -Á.. úgy aludnék egyet. - indultam el a ház felé.
  -Nem lehet. Ha már ilyen jó időnk van.. lovagló leckét vesztek.
  -Hát ez remek. - néztem Louisra aki kétségbeesetten bambult ki a fejéből.
  -Aludni akarok. - jelentette ki.
Hát ha már itt vagyunk.. essünk túl rajta. Felültem a lóra, Louis ugyanígy tett. A lovagló oktató magyarázott hogy mit szabad és mit nem.. én nem igazán értettem mit mondogatott mert tájszólással beszélt.
  -Értettík? - nézett ránk.
  -Ja. - mondta lazán Louis.
Elindultunk a lóval és én abba a pillanatba hátra estem.
  -Jól vagy? - ugrott le Louis a lováról és futott felém.
  -Sajnos igen. - nyöszörögtem.
A lovagló óra eléggé lassan telt el. De túléltem.. SAJNOS.
  -Ideje aludni holnap korán kelünk. - terelgetett be minket a néni. -Meg kell etetni az állatokat.
A telefonomra néztem 18:29-et mutatott.. remek. fél hétkor aludni kell? Ez jó lesz.
  -Végre. Olyan álmos vagyok. - dőlt le az ágyba Louis.
  -Hát még én. - feküdtem mellé amire ő szokása szerint annyival reagál hogy magához húzott és átölelt.
  -Haza akarok menni. - nyafogtam.
  -Itt is hisztizel? - nézett rám gondterhelten.
  -Hát most van miért.. valld be. - néztem a szemébe.
Louis elővette a telefonját és a néptáncruhás képünket nézegette majd egy 5 perc múlva beállította háttérnek. Most hogy így össze vagyok zárva Louissal, elzárva a külvilágtól.. máshogy viszonyulok hozzá. Ki tudja talán kicsit beleestem volna? Nem! Ezt a gondolatot inkább el kell hessegetnem.
  -Haza kell jutnunk valahogy. Ez nem állapot. - sóhajtott Louis.
  -Hát nem. - fordultam Louis felé.

*Allie*

  - Hogyan tovább? - kérdeztem mert ugye Louisék se voltak otthon. Legalább együtt kapunk Bellával szobafogságot.
  - Őszintén? Fogalmam nincs. - tárta szét a kezét és elindult visszafele a motelba.
  - Ugye nem kell itt maradnunk megint? - kérdeztem reménykedve.
  - De úgy néz ki. - feküdt be nyugodtan az ágyba.
  - És te ilyen lazán kezeled az egészet? Életem végéig szobafogságba leszek. Nem lesz esküvőm, sőt még férjem se. Gyerekeim se lesznek. Nem lesz magán életem. - kezdtem el mindenfélét zagyválni össze vissza de Zayn befogta a számat.
  - Nyugi. Hazajutunk neked meg lesz majd egyszer esküvőd is. - mosolygott és odahúzott magához. Vagyis megint megölelt.
  - Mindig ilyen ölelgetős voltál? - néztem fel rá és jobban a karjai közé bújtam. Jól esett az ölelése.
  - Mindig ilyen nyafogós voltál? - kérdezte tőlem nem is válaszolva az én kérdésemre.

  -Mindig ilyen nyafogós voltál? - utánoztam nyávogós hangon. -Csak azóta amióta megismertelek.
  -Na jó. Ha nem lehet veled értelmesen beszélni akkor ne is próbálkozzunk vele. - mondta és hátat fordítva nekem befordult az ágyon. Én is így tettem mert amennyire ideges voltam biztos, hogy megint beszólok neki valamit amiért még jobban megharagszik rám.

Egy olyan egy óra múlva megszólaltam.
  - Figyelj. Tényleg nagyon sajnálom. Undorítóan viselkedek veled tudom. Sokszor meg is bánom a mondataim felét de.. - mondtam amíg bele nem szólt.
  - De te mindig is ilyen voltál. Engem nem zavar mert vicces nézni ha te itt őrjöngsz, de néha tényleg túlzásba viszed. - éreztem, hogy felém fordult ezért én is átfordulta a másik oldalamra, így pont szembe voltam vele.
  - Igen. Néha tényleg túlzásba viszem. - sóhajtottam. - Béke? - kérdeztem reménykedve.
  - Béke. - mosolygott majd mint mostanába mindig megint magához húzott és megölelt.

Zaynnel még beszélgettünk de elszaladt az idő. Nyolc óra van és még meg kell kűzdenem a fürdéssel. Jó lehet... nincsenek már patkányok meg csótányok de én akkor is félek.
  -Mész vagy mennyek? - kelt fel az ágyból Zayn.
  -Megyek. - kaptam fel a törölközőt.
Besétáltam a fürdőbe és úgy fél órán keresztül vizsgálgattam hogy van e állat. Nem volt. Levetkőztem és bele guggoltam a kádba. Biztos hogy nem ülök bele. Már kezdtem fázni ezért megnyitottam a csapot és alá álltam, majd rögtön sikítva ugrottam ki alóla.
  -Mivan? - nyitotta Zayn az ajtót.
  -Zayn kint maradsz. Nincs rajtam ruha. - löktem vissza ugyanis az ajtó előtt álltam.
  -Tudom. De mi történt? - amint kimondta beengedtem mert felkaptam a köntöst.
  -Nincs meleg víz. - mondtam idegesen.
  -Én azt nem venném fel a helyedbe. - mutogatott a köntösömre.
  -Nem volt más választásom. Menny ki. - lökdöstem ki.
Gondoltam ezt a fürdést inkább hagyom.. remek.. fürdeni sem tudunk.
  -Zaaayn.. csinálj meleg vizet.. - huppantam le a tegnapi ruhámba az ágyra.. meg a holnapi is ez lesz.
  -És mégis hogyan? - nézett rám fáradt arccal.
  -Undorító.. két napja ebbe a farmerba, pólóba, pulcsiba, bugyiba, zokniba és melltartóba. - sorolgattam.
  -Felőlem le is veheted. - rágcsálta az ajkát.
  -Még mit nem. - feküdtem be mellé sértődötten.
  -Ajjh... nem tudom hogy jussunk haza. - sóhajtott.
  -Ajjh... egész életembe szobafogságba leszek. - dünnyögtem.
  -El fogunk innen jutni. - nevetett fel.
  -Ez fárasztó nap volt. - sóhajtottam.
  -Alszunk? - mosolygott.
  -Aludjunk. - ásítottam.